ZETApress

A pekingi olimpián sikeres Janics Natasa a SPOON hajón főzési tudományát mutatta be tegnap a sportújságíróknak. ? Mit gondol, ebben az évben is Ön lesz az év legjobb sportolója, mint 2004-ben? Egy aranyat és egy ezüstöt szerzett igaz, hogy most nem egyéniben, hanem csapatban ? kérdezte tőle Szarvas István.

Hagyom, hogy ebben mások döntsenek. Úgy érzem, nagyon sok nagyszerű újságírónk van, akik el tudják dönteni, hogy kire szavazzanak és ki lesz a legjobb. Magam részéről megcsináltam a munkát. Nehézségeken mentünk át. Nemcsak én, hanem a csapatom, az edzőm, mindenki és szép lett a vége. Pont az utolsó számunk volt Katival a párosunk a kajak-kenu olimpiai versenyen és meg tudtuk védeni a címünket, amit négy évvel ezelőtt nyertünk. Ez nagyon hosszú idő, végig mi voltunk a legjobbak, ahol elindultunk. Ez így jó érzés, hogy még mindig itt vagyok a toppon, úgyhogy megyek tovább.

A pekingi magyar csapat 170 főből állt. Földi Imrével ? aki szintén olimpiai bajnok ?, beszélgettem előtte, s ő azt mondta, hogy szíve szerint olyanokat küldene ki, akik a dobogóra esélyesek. Ha azt nézzük, akkor a 170 főből szerzett Ön egy aranyat és egy ezüstöt, tehát megfelelt Földi Imre követelményének, de hogyan nézett ki ez az összes főre viszonyítva? Hogy látja az olimpiai egész magyar gárda teljesítményét?

Nem szeretek úgy pontozni, vagy elemezni, hogy én nem látom a hátterét a másik sportágnak. Az, hogy állam és a szponzorok mennyire támogatták őket, nem tudom. Azt látom néha-néha a tévében sajnos, hogy azokat a sztárokat mutatják, akik néha csak a szájukat tátják, énekelni sem tudnak, persze tisztelet a kivételnek. Úgy érzem, sportot nagyon keveset mutatnak be, s ha igen, akkor az a foci, vagy a tenisz, vagy azt, ami megy mindenhol a világon.

Itt Magyarországon igazából érzem, hogy tiszteleik a kajakot, a vízilabdát, meg azokat, akik mindig hozzák az eredményt, de akkor sem látok mindennap egy vízilabdást a tévében és akkor, amikor otthon van és valamit csinál. Mivel nem tudom a hátteret, mert nem látok bele az életükbe, nem tudok ítélni sem, hogy milyen eredményt hoztak. Biztos, hogy azok is megtettek mindent, azok is szerettek volna érmet hozni haza, akik nem hoztak. Lehet, hogy mivel Pekingben volt az olimpia, aztán szmog volt sokszor és eső, a sportlövőknek nem jó, azt tudom, mert ott is a szerencsén sok múlik.

Azt mondom a kajak-kenusok, lehet, hogy tudtak volna egy kicsit jobban is teljesíteni, ha nem lett volna mögöttünk az a nehéz év, kellett ugye teljesíteni először az első válogatón a világkupán, aztán a második válogatón, azután jött az Európa-bajnokság, mindenhol ott volt az egész csapat. Ott nem szabad rossz eredményt produkálni, mert akkor rögtön leírnak a listáról, többször csúcsformában kellett lennünk, szerintem nagyon szép eredmény, amit produkáltunk Pekingben.

És az egyéb sportágak, a csak három arany?

A vízilabdásokat is csak dicsérni tudom, mert én azt hittem, hogy a bírók se fogják engedni, hogy harmadszor nyerjék meg az olimpiát, és minden erejükkel fognak ellene tenni. Az amerikaiakkal voltak a döntőben, akiknek nagy szavuk van a sportban, ha visszanézünk a négy évvel ezelőtti kosárlabdára, el se indulnak, ha lesz doppingvizsgálatuk, mondták.

Az, hogy megtehetik az amerikaiak, az egy tényleg mocskos dolog. Nagyon bíztam benne, hogy meg fogják verni őket, mert én nagyon ? nem azt mondom, hogy szívből ? gyűlölöm őket, de nem szeretem az amerikaiakat, mert annyira mindenben, nincs is ott a helyük, ott vannak, beruháznak ott, ahol fogalmuk sincs, hogy mi történt vagy csak úgy ok nélkül csinálnak valamit, amit azt hiszik, hogy ők, az amerikaiak és megtehetik.

Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy megverték őket. Egyrészt megvédték harmadjára is a címüket. Attila is nagyon szépen teljesített, három arany volt Pekingben. Az érmekért nagyon-nagyon gratulálok nekik, mindenkinek. Amiért a szívem fáj, hogy nem hamarabb alakult ki a mi négyesünk és nem tudtunk annyit gyakorolni és minden erőnket beleadni abba a négyesbe. Nagyon gyönyörű ez az ezüst, amit hoztunk Pekingből.

Térjünk át más témára! Úgy látszik, hogy az olimpiai bajnoknők általában szeretik a kutyát. Kőbán Ritáról is el lehet mondani, Vörös Zsuzsáról, most ön is belépett ebbe a kutyaszerető táborba. Úgy látszik, ez egy jó kabala, és hogy hívják a kutyáját,s mióta van meg?

Valahogy úgy érzem, hogy én nem tudnék kutya nélkül élni. 13 éven keresztül laktam egy kislakásban és ott nem lehetett kutya. Elköltöztünk egy kertes házba, ahol rögtön az első hetekben hoztam. Az utcán találtam kölyökkutyákat, valaki otthagyta őket, és nagyon sírtak, mert éhesek voltak. Hazahoztam, meg se kérdeztem a szüleimet és onnantól kezdve nekem mindig volt kutyám. Egyetlen egy baj van az állatokkal, nincsenek sokáig velünk, mert csak tíz-tizenvalahány évet élnek. Az embernek a szíve szakad meg, amikor valaki elmegy, de valahogy annyi örömet okoznak, hogy valahogy mindig bevállalok, és mindig lesz egy új kutyám, de nem felejtem el a többit sem.

Most, gondolom pihenés következik, de mikor lesz a következő verseny?

Verseny csak jövőre lesz, elkezdek edzeni egy-másfél hónap utáni pihenővel. Most a kérdések között érdekesnek tűnt, hogy szívesen venne-e egy 200-as távot? Szívesen vennék, mert szeretek gyorsszámban evezni, mert közel áll hozzám, úgy érzem, ott tudok nagyon-nagyon befeszülni és kiadni, amit tudok. 500-on is elfogy az erő, de ott inkább az számít, kiben mennyi edzés és munka van, 200-on viszont az, hogy valaki nagyon-nagyon gyors, nagyon el tud rajtolni, nagyon erős és az számít, hogy a technika tökéletes legyen, ha valami kicsi hiba is van, az már elfárad a végére, nem tud gyors lenni rajttól-célig, hanem a szufla elfogy a végén.

Nagyon szépen köszönöm és sok sikert kívánok az olvasók nevében is! ? fejezte be Szarvas István az interjút. A fotót Vári Ibolya készítette.