Póló a Kőér utcában
Vasárnap délelőtt Budapesten készítik el a vízilabda Euroliga és a LEN Kupa további mérkőzéseinek menetrendjét eldöntő sorsolást. A legjobb 16 között négy magyar együttes folytathatja, az első számú európai klubtornán a küzdelmekbe csak most bekapcsolódó TEVA Vasas PLaket, illetve a ZF Eger, míg a LEN Kupában az Euroligától elbúcsúzott Dominó Honvéd, valamint a Szeged Beton VE gárdái ? tudtuk meg a tegnapi, Boxutca étterembeli sajtótájékoztatón.
Először 2003-ban vendégeskedtek a magyar fővárosban az Európai Úszó Liga (LEN) ?sorshúzói? és azóta hagyományosan mindig ? most utoljára ? Budapesten dől el, hogy ki milyen ellenfelet kap, mire számíthat a folytatásban. A LEN köszönettel tartozik a házigazda szerepét betöltő Dominó Honvédnak és a sorsolás feltételeit megteremtő névadó főtámogatójának, a T-Mobile-nak ? hangsúlyozta Szakadáti László, a római székhelyű szervezet magyar igazgatója. Hozzátette, hogy ennek a ceremóniának hat alkalommal egymásután csak Budapest volt a házigazdája. ? Külön öröm a számunkra, hogy az idei sorsolásnak ráadásul éppen egy olyan ország ad otthont, amelynek férfi válogatottja Pekingben harmadszor is olimpiai bajnok lett ? mondta.
A vasárnap 12 órakor a Danubius Health Spa Resort Margitsziget Hotel báltermében lebonyolításra kerülő sorsolás előestéjén a házigazdák ugyancsak a szép hagyományokat követve két ?látvány? vízilabda mérkőzéssel rukkolnak ki, amelyek közül az egyik különleges premiernek is tekinthető. A Dominó Honvéd és a VK Primorac Kotor Euroliga találkozója (19:00) igazi ?látvány? vízilabda mérkőzésnek ígérkezik, hiszen két olyan nemzet élcsapata méri össze a tudást, amelyik közül a magyar olimpiai mesterhármassal büszkélkedhet, a montenegrói pedig idén kivívott Európa-bajnoki címmel ? mondta Pataki Róbert, a Magyar Telekom Nyrt stratégiai igazgatója, a házigazda szakosztály társelnöke.
Hat olimpiai bajnok a vízben a férfigála-mérkőzésen
Az Euroliga gálamérkőzésnek ?jutalomjáték? jelleget az kölcsönözhet, hogy a két vetélytárs csapatban hat olimpiai bajnok ? dominós színekben Dr. Molnár Tamás, Gergely István, Vári Attila és Székely Bulcsú, a kotori kötelékben pedig az idén leigazolt Dr. Kiss Gergely és Dr. Steinmetz Ádám ? is szerepet vállal. A sport különleges fordulatának számít, hogy Dr. Kiss Gergelynek, a Dominó volt csapatkapitányának most egykori csapattársa, Gergely István kapuját kell megcéloznia, a jelenlegi csapatkapitány Dr. Molnár Tamásnak pedig Dr. Steinmetz Ádámmal kell megküzdenie, éppen úgy, mint amikor utóbbi még a TEVA Vasas Plakett centereként érkezett a Kőér utcába. Játékvezetők: Kiszelly Gábor és Juhász György.
A gálamérkőzéssel és a magyar női Szuper Kupa találkozó keretében megrendezésre kerülő Dominó Honvéd ? Dunaújvárosi Főiskola ELCO összecsapással közös élményt szeretnénk nyújtani: a szurkolóknak különleges sportcsemegét, a játékosoknak pedig olyan baráti és kiemelkedő teljesítményre serkentő légkört, amelyben csak ritkán részesülhetnek. Ezúttal a publikumra bízzuk a férfi és a női mérkőzés legjobb játékosának megválasztását is, amelyhez semmi más nem kell, csak egy bármilyen szolgáltatótól származó mobiltelefon és egy arról elküldött SMS üzenet.
A Dominó Honvéd ? Dunaújváros Főiskola női mérkőzés (17:30) ráadásul visszavágónak is mondható, hiszen a nemrégiben elkezdődött magyar bajnokság első rangadóján a jelenlegi két legjobb hazai együttes közül a Kőér utcában vendégeskedő dunaújvárosiak nyertek, noha a Dominó hat Pekinget is megjárt válogatottat vonultatott fel. ? Ez most tényleg jó alkalom a visszavágásra, és amellett jó elővizsga is a női BEK hamarosan elkezdődő mérkőzéssorozata előtt ? hangsúlyozta Novák Ferenc, a Dominó Honvéd szakosztály igazgatója, a szombati mérkőzések és a vasárnapi sorsolás magyar főrendezője. A mérkőzést Székely Balázs és Petik András vezeti.
Most a publikum dönt arról, hogy ki volt a mérkőzés legjobbja!
A hazai vízilabdázás történetében egyedülálló szavazást szervez a T-Mobile a november 8-i férfi gálamérkőzés, illetve a Magyar női Szuper Kupa összecsapás alkalmából. A döntés a publikumra vár, a Kőér utcai uszoda lelátóit megtöltő szurkolókra, legyenek azok a Dominó Honvéd, vagy a Dunaújvárosi Főiskola, vagy éppen a vendég Primorac Kotor drukkerei.
Hogy miként? A válasz egyszerű. Előbb a Dominó Honvéd ? Dunaújvárosi Főiskola ELCO mérkőzés alatt, legkésőbb annak lefújásának pillanatában elő kell venni a táskákból, zsebekből a mobilokat ? akármelyik szolgáltatótól származót ? és követni a hangosbemondó információit, vagy felnézni a kivetítő táblára, ahonnan leolvasható, mely hívószámra kell küldeni SMS-ben a kiválasztott és a legjobbnak tartott játékos sapkaszámát.
A biztonság kedvéért egy példával is szolgálunk. Amennyiben az egyik kedves szurkoló a gálamérkőzésen a hazai csapatban szereplő Szívós Mártont látta a találkozó legjobbjának, akkor az SMS-ben az ő sapkájának színét, a fehéret kell megjelölni, és persze a számát is, ami a 8-as. Az SMS tehát ez esetben a következő lesz: F8, tehát fehér nyolcas.
Előfordulhat persze, hogy ennek a mérkőzésnek egy montenegrói játékos lesz a hőse és a szurkolók őt találják a találkozó legjobbjának. Amennyiben a kiválasztott történetesen a TEVA Vasas Plaket-től Montenegróba költözött Dr. Steinmetz Ádám lenne, akkor az SMS szavazata K11 lesz, ugyanis a vendég együttes pólósai kék sapkát viselnek, Ádám pedig a 11-es sapkát.
A T-Mobile szakemberei a mérkőzés lefújása után azonnal megjelenítik a kivetítőn a végeredményt, és máris következhet az ünnepélyes eredményhirdetés, a mérkőzés legjobbjának köszöntése. A forgatókönyv azonos a női és férfimérkőzésen is. A voksolás nem emelt díjazással történik. A résztvevők szavazatukért cserébe egy listát kapnak, melyből letölthetik telefonjuk képernyőjére kedvenc vízilabdázójuk fényképét.
A holnapi mérkőzésekre a jegyek elővételben már kaphatóak a Budapesti Honvéd Sport Egyesület Dózsa György út 53. szám alatti központjában, valamint a Kőér utcai Sportuszoda jegypénztárában, 1500 forintért. A nyugdíjasok és a tanulók igazolványuk felmutatásával 800 forintos, kedvezményes áru belépőt vásárolhatnak. A Dominó Honvéd tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a férfi és női csapat hazai mérkőzéseire tízezer forintos, az egész idényre érvényes bérleteket meg lehet váltani.