Közeledik a Balaton ünnepe
Új szolgáltatásokkal és jubileumokkal várja a nézőket az 51. Kékszalag. Várhatóan hatszáznál több hajó áll majd rajthoz a július 18-án rajtoló 51. Kékszalag Nagydíjon a szervező Magyar Vitorlás Szövetség várakozása szerint ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Magyar Sport Háza földszinti előadótermében.
Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye nemcsak a vitorlázás, hanem a Balaton ünnepe is, így hozzájárul a helyi turizmus fejlődéséhez, a sport, és ezen belül a vitorlázás népszerűsítéséhez. Már hetekkel a rajt előtt komoly érdeklődés kíséri az idei Kékszalag Nagydíjat, Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét, amely július 18-án csütörtökön 09 órakor indul Balatonfüredről. Az idén sorra kerülő 51. Kékszalag több szempontból is különleges. Egyrészt a rendező Magyar Vitorlás Szövetség 2019-ben ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, másrészt 85 évvel ezelőtt ? 1934-ben ? rendezték meg az első Kékszalagot.
Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Kékszalag több évtizedes múltja és fokozott népszerűsége annak is köszönhető, hogy a vitorlázás és a természethez való közeledés egyre népszerűbb a magyar emberek körében. Ezt mutatja, hogy ma már több mint negyvenezren vitorláznak rendszeresen és az érdeklődők, szurkolók száma is folyamatosan növekszik.
Hagyomány és innováció
? A Kékszalag ötvözi a hagyományokat és az innovációt, hiszen minden évben a korszerű, high-tech hajók mellett felvonulnak az akár 50 évnél régebben épített klasszikus vitorlások is. Egyúttal a kitartásról is szól a Kékszalag, mivel a légvonalban több mint 150 kilométeres távon még kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén, például gyenge szélben is nagyon sokan mennek végig. A Kékszalag azért is nagyszerű, mert több dolgot egyesít. Egyszerre szól az összes vitorlázóról és a szurkolókról, valamint minden egyes hajósról, külön-külön. Egyszerre szól a természetről, sportról és a magáról a turizmus szépségeiről ? emelte ki Kollár doktor. A Kékszalag szerinte nemcsak a vitorlázás, hanem a Balaton ünnepe is, és ma már egyértelműen látszik, hogy a verseny jelentősen hozzájárul a balatoni turizmus fejlődéséhez.
A Kékszalag Nagydíj az idén is a megszokott útvonalon halad, azaz a Balatonfüred ? Balatonkenese ? Siófok ? Keszthely ? Balatonfüred távot kell teljesítenie a versenyzőknek. A Kékszalag idén sem jöhetne létre a támogatók nélkül: új pénzügyi főtámogatóként csatlakozott a Raiffeisen Bank. ? Azért döntöttünk a verseny támogatása mellett, mert a Kékszalag szellemisége, valamint célcsoportja összhangban van a Raiffeisen alapértékeivel és ügyfélkörével, ráadásul a banknak hosszú évekre visszanyúló kapcsolata van a vitorlázással. Nagyon jó versenyre számítunk ? mondta Zolnai György, a Raiffeisen vezérigazgatója.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=zmKy3WSqbrA&feature=youtu.be[/youtube]
Évek óta támogatja a versenyt az Audi, idén pedig főtámogatóként, Audi Race Cup néven teljesen megújítja a leggyorsabb hajók versenyét. Az Audi a Kékszalag ideje alatt számos parti programmal is készül: legújabb modelljeit tesztvezetés keretében próbálhatják ki az érdeklődők, az Audi e-tronokkal pedig a cég shuttle élményt nyújt a versenyzőnek. A vitorlázás és Audi szerelmesei július 20-án szombaton délután találkozhatnak Berecz Zsombor finn dinghy-világbajnokkal az Audi standjánál a Vitorlás téren. ? Évek óta mellettünk van és idén is segíti munkánkat az Ilcsi Szépítő Füvek, a Generali és a Seiko. Köszönettel tartozunk Balatonfüred városának, a GeneralComnak, a Taittingernek, a Béflexnek, a Herendi Porcelánmanufaktúrának, a Hugo Bossnak, a Szerelvényboltnak ? tette hozzá Holczhauser András, az MVSZ főtitkára.
Egész napos élő közvetítés
A verseny első napja az MTVA jóvoltából egész napos élő televíziós közvetítés formájában követhető lesz az M4 Sporton. A verseny honlapjának idén is a Reblog ad otthont, így az közvetlenül is elérhető lesz a legnézettebb hírportál, az Origo címlapjáról. Balatonfüreden a helyi közönség LED-falakon kísérheti figyelemmel a verseny alakulását. Fontos újdonság az idén, hogy a nyomkövetést a Kwindoo mobiltelefonos applikációja biztosítja, így a weboldalon és mobileszközökön is követhető lesz a verseny.
A főtitkár bízik abban, hogy ezekkel a szolgáltatásokkal még érdekesebb, innovatívabb és élvezhetőbb lesz a Kékszalag a nézők és a versenyzők számára egyaránt. ? Tavaly 681 hajó indult és 545 futott be, mindkettő rekordot jelent a verseny történetében. Bízunk abban, hogy az idén is legalább ennyi résztvevővel számolhatunk! ? fejezte be Holczhauser András, az MVSZ főtitkára.