Kembe Sorel új utakon
A színész-műsorvezető 2014. október végén elárulta, hogy családi okokból idén februárban elhagyja a tv2 filmsorozatát. Kembe Sorel a Jóban Rosszban után sem pihen, nagyszabású tervek megvalósításába kezd ? tudatta a PResston PR. A Kolibri Színház igazgatói posztjának megpályázásában külföldi tanulmányai is motiválták.
Nem kizárt, hogy műsorvezetőként visszatér a képernyőre, s mindeközben igyekszik minél több időt tölteni másfél éves kislányával. Bár kevesen tudják, de Kembe Sorel korábban elvégezte a Pécsi Tudományegyetemet, sőt egy ösztöndíjnak köszönhetően Franciaországban is személyes tapasztalatokat szerzett a kulturális menedzsment terén. Így nem csoda, hogy sokévnyi műsorvezetői, szerkesztői, illetve színészi munkát követően most hasznosítani szeretné egykori tanulmányait és megpályázta a Kolibri Színház igazgatói székét.
? Véleményem szerint napjainkban a színházak működtetésében a menedzsment típusú szemléletmódnak kell előtérbe kerülnie. Én már műsorvezetőként is azokat a munkákat szerettem, ahol az ötlet kitalálásától a sugárzásig részt vehettem az adás elkészítésének minden fázisában. Most ugyanezt szeretném megvalósítani színházi területen. Nem színészként lépni a színpadra, hanem a műsorstruktúra kialakításától a jegyeladásig menedzselni a teljes folyamatot ? mondta el az igazgatói pályázat kapcsán a színész-műsorvezető.
Soreltől a gyerekszínházi műfaj sosem állt távol, mivel azonban másfél éve apa lett, még elhivatottabbnak érzi magát a minőségi gyerekelőadások létrehozásában. Ennek is szerepe volt a döntésében, hogy a Kolibri Színház vezetésére adta be pályázatát, mely előadásaival jelenleg is a gyerekközönséget célozza. ? A gyerekek még rendkívül nyitottak, befogadóak, a színházi élményen keresztül motiválhatóak és taníthatóak. Övék a jövő, ezért rendkívül fontos, hogy milyen előadásokat néznek ? fűzte hozzá Sorel.
A színházi vezetés mellett azonban Kembe Sorel további terveket is dédelget: ? A sorozatból baráti hangulatban léptem ki, és jeleztem a csatorna felé, hogy a jövőben is szívesen dolgoznék náluk műsorvezetőként. A Magyar Afrika Társaság (AHU) jótékony céljait évek óta támogatom, most hangsúlyosabban tudok részt venni a munkájukban. S persze most több időm jut Zsófira, a páromra és Katjára, a másfél éves kislányunkra is ? fűzte hozzá Kembe Sorel.