ZETApress

hírportál

Színpadra lettem ?kitalálva?

Ákos a Madách Színházban ? 2.

Kovács Ákos, a Bonanza Banzai egykori frontembere húsz éve lép fel rendszeresen közönség előtt. Már a ’90-es évek első felében megjelent Karcolatok és a Test című két szólóalbuma is aranylemez lett, majd a ?90-es évek közepén ? mióta önállósította magát ? négy év alatt újabb négy nagy sikerű Ákos-album került a boltokba. A legutóbbi az újRaMIX volt. ?98 januárjától pedig új arcát ismerhettük meg.

Mint tegnap megírtuk, Bill Sikes, a diszkrét rablógyilkos szerepét játszotta a Madách Színházban, az Olivér! című Dickens átiratban. ? Könnyen mondott-e igent Szirtes Tamás rendező hívó szavára? ? kérdeztem tőle kedvenc belvárosi törzshelyén, a Biarritz Étteremben ?98 elején.

K.Á: Mint minden külső megkeresés esetén, először itt is negatívan reagáltam. Szerencsére régi barátom, Kentaur ? polgári nevén Erkel László ? országos hírű díszlettervező meggyőzött arról, hogy érdemes elvállalnom a felkérést. Korábban ő már a Vígszínházhoz is beajánlott engem, ahol az ő javaslatára írtam zenét egy Bertolt Brecht-előadáshoz. Azóta több színészi megkeresés is ért, de ez az első, amit elfogadtam. Úgy érzem, érdemes volt: jól érzem magam a szerepben, jól érzem magam a színházban, bár kezdetben egy kicsit féltem. Popzenészi múltam elfogadásával ugyanis közvetlen környezetem már nem küszködik, mások viszont igen. A színházban kollégaként fogadtak.

? Mennyire más ez a munka, mint a szóló-énekesi? Nehéz-e egyszerre énekelni és mozogni a színpadon, hiszen a koncerteken a dal playback-ről is mehet, itt viszont nem?

K.Á: Mindig élőben énekelek, sosem csapom be a közönséget a koncertjeimen. A playback nemcsak a nézők, de a dalok elleni vétek is, színházi előadáson mégis lehet vele találkozni. Ami a koncertjeimet illeti, ott mindig magamat ?rendezem?, a színházban viszont végre kell hajtanom a rendező utasításait. Bill Sikes figurája ? no meg az egész darab ? hármas szereposztásban megy, s mindhárom más-más karakter. Szirtes tanár úr hagyott játékteret nekünk, saját egyéniségünket is beleadhatjuk a figurába.

? Van-e versengés a három szereplő között? Milyen problematikát tartogatott Önnek ez a szerep?

K.Á: Jó barátságban vagyunk Crespo Rodrigóval és B. Kiss Zoltánnal. Igyekszem eltanulni tőlük, amit jól csinálnak, de amit én gondolok jobbnak a szerep megformálásában, azt velük is megosztom. Január másodikán léptem először színpadra, úgy, hogy előtte csak háromszor próbáltam. Szeretem a kihívásokat, szeretem legyőzni a gátlásaimat. A szerepet is azért vállaltam el, mert kihívásnak éreztem. Öt évvel ezelőtt elértem mindent a hazai pop-szakmában, ami számomra fontos volt. A közönség szeret, a tenyerén hord, de egy idő után kevés az új kihívás. Édesapám most, az első előadásomon nagyon izgult értem, én viszont úgy éreztem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy játszom. Ő is megérezte, hogy a színpadra lettem ?kitalálva?, legyen ez koncertszínpad, vagy színház.

? Mégis a színpadon most gyerekekkel játszik.

K.Á: Nagyon jóban vagyunk, remek partnerek, bár azt hiszem, kicsit el vannak rontva. Koravének lesznek, és sok póz rakódik rájuk. A saját gyerekemet nem engednem színházban játszani. Én sem játszottam kölyökként, és nagyon boldog gyerekkorom volt. Szüleim a Statisztikai Hivatalban voltak tisztviselők. Édesanyám adta kezembe a versesköteteket, az olvasnivalót. Exhibicionizmusom már korán kiütközött: hatévesen kezdtem tanulni hegedülni, sok hangszert kipróbáltam, de sajnos egyiken sem játszom igazán jól.

Ákos új lemezre készült

Most már a saját stúdiómban szerzem dalaimat, főként gitáron és szintetizátoron. Verseket írok ? legutóbbi kötetem Szavak és Csendek címmel jelent meg ?, egy újabb szólólemez elkészítését tervezem, s négy éve komponálok filmzenét is. A film egyes epizódjait közel tíz éve fogalmazom magamban, ezeknek kell majd összeállni egy egységes történetté hamarosan.

? Hogyan zárta az elmúlt esztendőt?

K.Á: Tavaly két lemezem jelent meg, a Budapest Sportcsarnok után két országjáró turnét csináltunk, és elkészítettünk egy koncertfilmet is, ami karácsonyra jelent meg videón. Az őszi turnét Székesfehérvárott zártuk októberben egy szombati napon, és a következő hét hétfőjén már az Olivér! olvasópróbáján voltam. Egyelőre saját kérésemre csak január 16-ig köt a szerződés a Madách Színházhoz, s a későbbi, az áprilisi Erkel színházbeli folytatás tavaszi elfoglaltságaim függvénye. Szeptemberre szeretném elkészíteni az új albumot, amelyet novemberben mutatnék be a BS-ben! ? mondta el Ákos 1998 január elején.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Dredd 3D a Mammutban | ZETApress

Szóljon hozzá!