Fesztivál Szombathelyen
A MEDIAWAVE Alapítvány, valamint a szombathelyi kulturális bizottság elnökének, illetve a város polgármesterének köszöntő beszédével hivatalosan is elkezdődött a 20. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál tegnap este Szombathely Fő terén ? jelenti a ?Wave Távirati Iroda (?WTI).
Sragner László, a MEDIAWAVE Alapítvány elnöke a megnyitón elmondta, nagy szeretettel költözött tizenkilenc évnyi győri tartózkodás után Szombathelyre a fesztivál, mellyel kapcsolatban reményének is hangot adott arról, hogy az új környezet talán jót tesz majd a rendezvénynek.
Ezt követően Ipkovich György polgármester köszöntötte a kétezer éves város nevében az idén húszéves fesztivált. Szombathely nyitott város, számos kulturális programja van, a mostani fesztiváltól pedig remélhető, hogy megtermékenyíti Szombathely már meglévő kultúráját ? hangsúlyozta a polgármester.
A megnyitó végén Sági József, a város kulturális bizottságának elnöke üdvözölte a fesztiválra érkezők mellett az érettségizőket is, akiket a pénteki ballagásokat követően egy-egy pohár borral köszöntöttek a színpad mellett, miközben a portugál afro beat zenét játszó Terrakota koncertjét hallgathatták meg a Fő térre érkezők.
A fesztivál második napján, ma délután három órakor adják át a Párhuzamos Kultúráért Díjakat, melyben idén Durst György producer, Ferenczi György blues énekes, Gulyás Gyula és János filmrendezők, Kerényi Róbert népzenész, Iva Bittová énekes, Ripoff Raskolnikov blues énekes, valamint Urbán András színházi rendező részesülnek. Az átadó után pedig a 20 Év Wave Találkozón mondanak köszönetet a fesztivál szervezői a támogatóknak, a munkatársaknak, a régi és új barátoknak, illetve velük együtt nosztalgiáznak az elmúlt két évtized MEDIAWAVE fesztiváljairól a Pannónia étteremben.
A protokolláris rendezvények mellett a szombat a blues és rockzene napja is egyben, hiszen ma rendezik meg a MEDIAWAVE minifesztiválját. A Thanks Jimi Fesztivál keretein belül idén is felcsendül a Hey Joe című szám, melyet a helyszínre érkező gitárosokkal közösen Stevie Salas, a Mick Jagger zenekarából ismert Bernard Fowler játszik el. Illetve hozzájuk csatlakoznak még a színpadon a nap fellépői és a legfiatalabb, legidősebb, legfeltűnőbb gitárosok a közönség soraiból.