ZETApress

hírportál

Magyar Kézművesség 2008

A reneszánsz korának kézműves hagyományai

Tegnap már bezárt egy kiállítás a Vajdahunyadvárban, míg a fenti című, kettős tematikájú kiállítás a földszinti időszaki kiállítótermekben vasárnapig látogatható. A múzeum immár harmadik alkalommal ad otthont a kézművesség nyári országos seregszemléjének, bemutatkozásának. A kiállításon A Magyar Kézművességért Alapítvány, az IPOSZ, a MOMKE és a BKIK Kézműipari Tagozata által kiírt országos pályázat szakértői zsűri által válogatott anyaga kerül a nagyközönség elé.

A kiállítás két szempontból is különlegesnek számít: egyrészt azért, mert egyazon tárlat keretében a tárgyalkotó népművészet és a kézműves iparművészet egymást kiegészítve, szerves egységben jelenik meg; másrészt pedig, mert napjaink kézművességének legújabb, legszebb produktumai mellett a reneszánsz korának tárgykultúráját idéző, ma élő kézművesek által készített tárgyak, alkotások is láthatók.

A kiállítás látogatói egy-egy tájegység motívumkincsét, forma- és színvilágát hűen tükröző népművészeti tárgyakkal, vagy a hagyományokra épülő, de napjaink igényeinek is megfelelő, illetve egyéni tervezésű iparművészeti alkotásokkal, használati tárgyakkal, lakberendezési, lakásfelszerelési eszközökkel, dísztárgyakkal, viseletekkel, ékszerekkel és ötvös remekművekkel, értékes és érdekes hangszerekkel, játékokkal, míves kidolgozású késekkel és íjakkal, sőt ritka, vagy kihalófélben lévő mesterségek, kézműves szakmák termékeivel is találkozhatnak.

A tárgyak készítéséhez felhasznált természetes alapanyagok között a fa, a bőr, az agyag, a vas, a különböző nemes- és színesfémek, a len, a pamut, a kender, a gyapjú, a papír, a csuhé, a fűzvessző, a kabaktök, a gyöngy, a mézeskalács és a tojáshéj megtalálható. Az alkalmazott kézműves technikák között a faragás, a vésés, a poncolás, a korongozás, a kovácsolás, az ötvösség, a rekesz- és a tűzzománcozás, a gravírozás, az intarzia-készítés, a textil- és gyöngyszövés, a hímzés, a varrás, a csipkeverés, a fonás, a nemezelés, a festés és a karcolás is szerepel.

Hétvégi múzeumi programok

A Reneszánsz Év – 2008 alkalmából nemrég nyílt időszaki kiállításuk kapcsán különleges hétvégi programokkal várják a múzeumunkba látogató családokat! A reneszánsz bor, reneszánsz élet, Tokaj reneszánsza című időszaki tárlat két hétvégéjére kis programcsomagokkal készülnek, melyekben lesz pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével, reneszánsz fejdísz készítése, bokrétakötés, bábkészítés és mesejáték is. Gondolván a felnőttekre, mindkét hétvégén, szombaton és vasárnap is egyaránt, tárlatvezetésekre és a Kinizsi Vinotéka tokaji borvásárral egybekötött borkóstolóira hívják őket!

Programjaik: július 26. szombat, 10-16 óráig: lovacska készítése természetes anyagokból és pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével. 11 órától (vasárnap is!) tárlatvezetés A magyar bor Európában című állandó kiállításban, tárlatvezető: Dr. Beck Tibor muzeológus, borász. 27. vasárnap, 10-16 óráig: reneszánsz fejdíszek készítése és pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével. 15 órától Porkoláb Anna elrablása – A Szulimánia Együttes előadásában. Kóstoljon a Kinizsi Vinotéka aranyló tokaji boraiból, mindkét napon kedvezményes áron vásárolhat!

Augusztus 23. szombat, 10-16 óráig: bokrétakötés mezei virágokból és pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével. 11 órától (vasárnap is) tárlatvezetés A magyar mezőgazdaság története a kezdetektől napjainkig című új állandó kiállításukban, tárlatvezető: Kárpáti Elemérné muzeológus. 15 órától Apáról fiúra – dramatikus történelmi játszó gyermekeknek. 24. vasárnap, 10-16 óráig: reneszánsz textilbábok készítése és pecsétnyomás Mátyás király aranypecsétjével. A Kinizsi Vinotéka aranyló tokaji boraiból e napokon kedvezményes áron vásárolhat!

Szóljon hozzá!