ZETApress

hírportál

Magyar Formatervezési Díj 2006. a NŐ jegyében

Átadták tegnap délután a 27. Magyar Formatervezési Díjat. A közel ötmillió forint összdíjazású elismeréssel idén is a magyar design kiemelkedő alkotóit jutalmazták termék, terv- és diákmunka kategóriában. A nyertesek, a különdíjasok és a több mint negyven kiemelt pályázó munkáiból kiállítás látható október 23-ig az Iparművészeti Múzeum Kupolatermében. Az évről évre változó mezőny idén a hölgyeknek kínál formatervezési csemegéket. A szakmai grémium elsősorban a divat, a kiegészítők és a nőies ipari forma alkotásait találta érdemesnek a díjra.

A designpályázat 2003-as megújítása után idén is nagyszámú, összesen 254 pályamű érkezett a Magyar Formatervezési Tanács felhívására. Várhelyi Judit, a Tanács irodavezetője rámutatott, hogy az idei mezőnyben az újító szándék visszaigazolását látják. A pályázati kategóriák bővítésével az volt a célunk, hogy lehetőséget adjunk a legfiatalabb tervező generációnak, hogy megmutassák: a gazdaság építhet a bennük rejlő kreatív energiára, mondta.

Hozzátette még az irodavezető, hogy a nyitás olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy idén már a pályaművek több mint fele a terv- és a diákmunka kategóriába érkezett. Kihangsúlyozta továbbá, hogy az évről évre változó mezőny a magyar formatervezés más és más jellegzetességét tükrözi. Az idei pályázat kétségtelenül a gyengébbik nem jegyében telt: a designdíjasok nyolcvan százaléka nő, míg a munkák jelentős részét is a nők mindennapjai ihlették.

Termék kategóriában Kaintz Regina FŰ-SZER elnevezésű ékszerkollekciója, valamint Fehér Beatrix CAMOU öltözéke és kiegészítői kedveznek a hölgyeknek. Előbbi sikerének titka az organikus, fűszálra hajazó forma, utóbbi a szövetre szitanyomással felvitt városi képrészletekkel nyerte el a zsűri tetszését. Ebben a kategóriában díjazták még a NUCLINE? CARDIO DESK szívvizsgáló berendezést is. A négyfős alkotócsoport orvosi műszere a versenytársaktól eltérő módon, kényelmes, ülő helyzetben használható.

Fellendülőben a diákok pályázási kedve

A tervkategória favoritja az ötfős női tervezőcsapat BODZA STOPP utazókollekció lett: a zsűri a formatervezői humorérzéket értékelte a szabadidőruhákon megjelenő, érdekes helységnevekben. A diákmunka kategória két nyertese is merített a gyengébbik nem szokásaiból, innovatív megoldásokkal gazdagítva azt. Cosovan Tamás WITCH fantázianéven egy boszorkányseprűre emlékeztető, praktikusan tárolható háztartási porszívót tervezett. Kardulecz J. Nóra internetteázó arculatát álmodta meg, amelyen a teafilter és az egérmotívum egyesül logóvá.

A hat designdíj mellett további öt különdíjat is kiosztottak. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium különdíját kapta Madarász Melinda népi motívumokat modern felfogásban ábrázoló ruhakollekciójáért. A szaktárca Erdélyi Judit PANTHA REI, nyugtató hatású, interaktív, animációs filmjét is kitüntette. A Gepetto Design Stúdió és Bay Zoltán a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal különdíjában részesült: a designerek és a fejlesztő- mérnök AIR1 HIGH-END néven átlátszó hangfalat fejlesztettek ki.

További két nőies diákmunkát, Gera Noémi papírékszereit és Mester Dóra római inspirációra készült haute couture kollekcióját a Magyar Formatervezési Tanács díjazta különdíjjal. A Design7 záró eseményeként kiállítás nyílt a díjazott és a bírálóbizottság által érdemesnek tartott munkákból az Iparművészeti Múzeum Kupolatermében, mely ? mint bevezetőnkben is jeleztük ? október 23-ig tekinthető meg.

Szóljon hozzá!