ZETApress

hírportál

Rekordszámú kreatív mű érkezett

A reformkor szellemiségéből ma is meríthetnek a XXI. század gondolkodói ? mondta Vizi E. Szilveszter a héten a Szépművészeti Múzeumban. Az MTA korábbi elnöke az OTP Fáy András Alapítvány alkotói pályázatának eredményhirdetésén beszélt, melyre rekordszámú ? mintegy ötszáz, többségében magas színvonalú ? kreatív pályázat érkezett.

Az OTP Fáy András Alapítvány tavaly évvégén hirdette meg az alapítványi névadó Fáy András reformer szellemiségét felelevenítő rendhagyó megmérettetést, azzal a céllal, hogy Fáy, a nemzet mindenese szellemiségét bemutathassa, átadhassa a jelen gondolkodóinak. Az országos pályázaton közép- és felsőoktatásban tanulók, illetve pedagógusok vehettek részt, összesen négy kategóriában: esszé, média, képzőművészet valamint a tanárok részére Tudásközvetítés és tudásátadás a XXI. században témakörben.

Az intézményi pályázaton a legtöbb pályaművet benyújtó oktatási intézmény is díjazásra került, illetve a zsűri fődíjat és különdíjat is osztott. A beérkezett pályaműveket egy hattagú szakmai zsűri értékelte, akik számára az értékelés legfőbb szempontjai a következők volta: kreatív témaválasztás, a pályázat kidolgozottsága, a pályázat szellemisége, tudás, illetve hagyomány átadó képessége.

A pénzdíjakat ? amelyek összértéke 4,6 millió forint volt ? Vizi E. Szilveszter az Alapítvány elnöke és Balogh Gabriella a zsűri elnöke, a kuratórium tagja adta át a díjazottaknak. A zsűri tagja volt még Schaffer Erzsébet, író, újságíró (Nők Lapja), Simonffy Márta, textilművész, Lakatos Mária, oktatási szakértő, Mihályi Endre, a Magyar Állami Operaház marketing igazgatója és Tasi Péter, a Fáy-hagyományokat őrző Gomba község alpolgármestere.

Az eredményhirdetésén több száz diák és pedagógus vett részt az ország különböző pontjáról, akiket a műsorban fellépő Megasztár 4 döntősei ? Király Viktor, Bencsik Tamara és Nkuya Sonja ? szórakoztattak. Az eseményen két fődíj is kiosztásra került, melyet Vizi E. Szilveszter alapítványi elnök adott át esszé kategóriában Tóth Boldizsárnak: Im memorian Fáy András című művéért és képzőművészeti kategóriában Szunyoghy Viktóriának: Bankpalota című festményéért.

Esszé kategóriában összesen három témában, három első díj került kiosztásra: Fáy András életéért Varga-Kovács Klára, a Pesti Első Hazai Takarékpénztár történetéért Vitai Krisztina, míg a szabadon választott témában Fáy András vendége voltam című művéért Orosz Gabriella kapott díjat.

Képzőművészet kategóriában kettő első díjat Brunner Zsófia Fáy portréja és Pap Emese meseillusztrációja, míg három második helyezést ? Tarhóczky Katalinnak, Juhász Anettnek és Kassai Andreának ? ítélt meg a zsűri. Média kategóriában az egyetlen kiosztott díjat Kulcsár Gergely pályaműve nyerte. Pedagógus kategóriában Tudásközvetítés és tudásátadás a XXI. században címmel Vitekné Dr. Banlogh Piroska esszéjét ítélték a legjobbnak, míg másodikként Juhász Bélánét díjazták.

Öt különdíj került kiosztásra: Esszé kategóriában ? Pető Péter Web 8.30-8.48 című pályázatát, képzőművészet kategóriában ? Tóth Balázs gipsz érméjét jutalmazta a zsűri különdíjjal. A pedagógusok számára meghirdetett esszé pályázaton Tánczos Krisztina: Drámajáték, dramatikus feldolgozás című munkája különdíjat nyert, továbbá a legtöbb pályázatot benyújtó iskola felkészítő tanáraként további díjjal ismerték el pedagógusi munkáját. Tóthné Gyulai Mária nyugdíjas pedagógus a teljes Fáy életművet átfogó pályázataival vívott ki becsületet.

A legtöbb pályázatot benyújtó intézmények közül a pusztaszabolcsi Szabolcs vezér Gimnázium nyerte az első helyezést és a zsűri mennyiségi és minőségi külön díját is, míg a második helyezést a Corvinus Egyetem Studium Generale szervezete kapta. Az összdíjon kívül Gomba község különdíját Németh Melinda esszé pályázata nyerte el.

Az eseményen Vizi E. Szilveszter elmondta, hogy a magas színvonalú képzőművészeti alkotásokból az Alapítvány olyan iskoláknak adományozza, akik a hétköznapi munkájukban hűen megjelenítik Fáy András szellemiségét. Az írott pályázatokat pedig közkinccsé teszik az Alapítvány honlapján. Az elnök emellett büszkén számolt be az Alapítvány hiánypótló tevékenységéről és eredményességéről, amely szerint egyedülálló könyvtárfejlesztési akciójukban eddig ötvenmillió forintértékben 15 ezer könyvet és ezer folyóiratot osztottak szét magyarországi középiskolák között.

Sikeresen haladnak az ország hátrányos területein megjelenő karrier tanácsadásukkal, melynek akkreditált pedagógus-képzése az idén indul az Alapítvány sok egyéb eredményes programja mellett. Az elnök elmondta, hogy az OTP Fáy András Alapítvány fejlesztő, képző és adományozó programjai az ország szinte minden szegletébe eljutnak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Együtt, egymásért | ZETApress

Szóljon hozzá!