Téli-nyári programok Zánkán!
Több mint 30 ezren vettek részt idén tavasszal és ősszel osztálykirándulásokon az Erzsébet-táborban. Ősszel is fogadták a gyermekeket a felújított és modern Zánkai Erzsébet-táborban, amely szeptember 09-e és 27-e között osztálykirándulásoknak adott otthont – tudatta a KIM Kommunikáció. Az előzmények idekattintva olvashatók.
A szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) teljes ellátást és több mint 30 különféle programot biztosított a turnusokban. Osztálykirándulások tavasszal is voltak a zánkai táborban, így tavasszal és ősszel összesen több mint 30 ezer 1-8. évfolyamos diák érkezett a háromnapos, két-éjszakás turnusokba. November 18-án kezdődik az Erzsébet-karácsony, amelyre már jelentkezhetnek az iskolák gyermekcsoportokkal az erzsebettaborok.hu oldalról elérhető E-tábor Plusz felületen.
Az őszi táborozás három héten át tartott. A diákok több mint 30 különféle program közül választhattak a hétfőtől szerdáig és a szerdától péntekig tartó turnusokban. A foglalkozások többsége konkrét tantárgyakhoz kapcsolódott, így a kikapcsolódáson túl új ismereteket is szerezhettek a diákok, amelyeket a későbbiekben a tanulmányaik során hasznosíthatnak. Ismeretterjesztő, digitális és szociális kompetenciát fejlesztő programokon, előadásokon keresztül is bővíthették tudásukat. A kulturális programok sokszínűségét a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködése biztosította.
A pénzügyi tudatosság kiemelt szerepet kapott a programok körében: a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont foglalkozásain a diákok megtervezhették egy család költségvetését, valamint megismerhették a biztonságos digitális pénzkezelés főbb elemeit, és megtudhatták azt is, hogyan készül egy bankjegy.
A tábori osztálykirándulásoknak fontos része a közösségi szellem erősítése, ezért számos csapatépítő játékon vehettek részt a tanulók. Egyebek mellett koncert, kalandpark, BMX kerékpározás és sétahajózás is várt rájuk. Az Erzsébet Alapítvány a programok mellett teljes körű ellátást, ezen belül napi ötszöri étkezést biztosított a csoportoknak, a biztonságos táborozást pedig 24 órás gyermekorvosi ügyelet is garantálta.
Mára a felújított zánkai táborhely összes szállásépülete fűthető, és fedett közösségi terek is rendelkezésre állnak, így a programok rosszabb időjárás esetén is megvalósulhattak. – Az ottalvós Erzsébet-táborok évről évre a legnépszerűbbek, azokra érkezik a legtöbb jelentkezés. A balatoni Erzsébet-táborok infrastrukturálisan és szakmailag is magas minőséget képviselnek. A zánkai táborban egyszerre több ezer gyermeket tudnak fogadni minden évszakban, ami nemzetközileg is páratlan. A táborokban szerzett pozitív élmények és ismeretek a gyermekek jövője és tanulmányai szempontjából is meghatározók lehetnek. Az Erzsébet-táborok mára kiemelt helyet foglalnak el a családtámogatások körében, hiszen jelképes, 1000 forint összegért vehetők igénybe turnusonként, így mentesítik a családokat az általános iskolás korú gyermekeik táborozásának anyagi terhei alól. A tavaszi és őszi osztálykirándulások jól kiegészítették a nyári Erzsébet-táborokat, melyekben június közepétől augusztus végéig több mint 40 ezren kapcsolódtak ki. Az iskolai csoportok mellett állami gondoskodásban élő és nevelőszülői hálózatból érkező, valamint tanodás gyerekek is táboroztak a nyár folyamán, valamint ukrán gyerekek kikapcsolódását is tudtuk segíteni – emelte ki Koncz Zsófia, a KIM családokért felelős államtitkára.
November 18-tól december 13-ig az Erzsébet-karácsony ünnepi programsorozattal várja a gyermekeket Zánkán az Erzsébet Alapítvány. A téli táborozási lehetőségre október 16-án 14 óráig tudnak jelentkezni az iskolák diákcsoportokkal az erzsebettaborok.hu oldalról elérhető E-tábor Plusz felületen.