Véget ért egy fejezet
Több mint 25 millió forint ösztöndíjat osztott ki a Magyar Innovációs Szövetség a legkreatívabb és leginnovatívabb középiskolásoknak, felkészítő tanáraiknak, valamint iskolájuknak tegnap este az ÖbölHáz Rendezvényközpontban. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Érkezésünkkor álarcokat, jelmezeket és egyéb kiegészítőket kínált egy csinos hölgy a közös fotónkhoz, melyet egy fotóautomata 5 másodperc alatt készített el és rögvest ki is nyomtatta, majd mi is választhattunk magunknak párt az újabb kattintáshoz.
Immáron 33. alkalommal meghirdetett, 2023-24. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpia legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, a díjakkal járó több mint ötmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 2-ai eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, továbbá 12 kiemelkedő innovatív középiskolai tanár 800 ezer forintos, a 12 legeredményesebb innovatív középiskola 900 ezer forintos díjban részesült. A díjazottakról és a további 18 kiemelt dicséretben részesített pályázatról szóló kiadvány idekattintva megnyitható.
A középiskolás fiatalok számára 2023 októberében meghirdetett verseny a végére ért. Ősszel 193 diák nyújtott be összesen 138 pályázatot, melyből 71 jutott tovább. A mentorálások, szabadalomkutatás és tudománykommunikációs tréning után, az áprilisi határidőre végül 58 pályázat készült el. A 29 tagú, akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság ezek közül kiválasztotta a 28 döntős pályamunkát.
Május 31-én délelőtt dr. Czigány Tibor, BME rektora ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, melyről idekattintva olvashatunk. Ezután Pölöskei Gáborné, a szakképzésért felelős helyettes államtitkárral, valamint dr. Pakucs Jánossal, a Szervezőbizottság elnökével közösen a legkiválóbb iskolákat ismerték el egy diplomával és jelentős pénzdíjjal. A másfél napos nyilvános kiállítást számtalan látogató és középiskolai osztály tekintette meg.
A június 01-ei gálavacsorával egybekötött eredményhirdetésére az ÖbölHáz Rendezvényközpontban került sor. A legjobbnak ítélt pályázók 4 első, 3 második és 3 harmadik díjat, valamint 1 Különdíjat vehettek át dr. Birkner Zoltán MISZ alelnöktől, dr. Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkártól, dr. Gulyás Balázs HUN-REN elnöktől, Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkártól, a zsűri társelnökétől, Kiss Ádám NKFIH elnöktől és dr. Jakab László OTIO zsűrielnöktől, valamint a verseny szponzoraitól. A díjazottak az egyszeri ösztöndíjak mellett okleveleket és Borbás Dorka Ferenczy-díjas üvegtervező által készített üvegdíjat is kaptak. Az 1. díjasok a nemzetközi színtéren is képviselhetik hazánkat:
Aklan Larion, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja: Kvantum mágnesesség – Zeeman-effektuson alapuló méréstechnika modellje című pályázatával. Konzulensei: Schnider Dorottya és Tóth Kristóf.
Hegedűs Márton, a Kecskeméti Református Gimnázium diákja: [2]Katenán – Együtt vagy külön? című munkájával. Konzulensei: Tóth Imre és Bogner Marcell Márk.
Horváth Zsombor, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja: Virtual Front Desk, a virtuális recepciós szoftver című pályázatával.
Vida Ákos, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákja: 3D nyomtatott alkatrészek rétegtapadásának növelése új nyomtatási módszerrel című pályázatával.
Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke bejelentette, hogy Magyarországot 2024 szeptemberében az 1. díjas pályázatok képviselik az Európai-bajnokságon, Katowicében a 35. EU Fiatal Tudósok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai indulnak a 3500-7000 eurós Európai Uniós díjakért.
A díjátadáson 12 kitűnő középiskolai, természettudományt oktató, innovatív szemléletű tanár kapott elismerést és jelentős pénzdíjat, valamint odaítélték a Magyar Innovációs Szövetség legjobb határon túli pályázójának járó Különdíját, melyet Simon Dorka-Boróka, a Székely Mikó Kollégium diákja: Cerebromics című pályázatáért kapta.
A másfél órás díjátadót a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia, Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek közel egyórás produkciója zárta a gálavacsora előtt. A 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia, a kulturális és innovációs miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.