Megbeszélés Mesterházynál
Rövid megbeszélés keretében találkozott Kurt Beck, az SPD volt elnöke, Rajna-vidék Pfalz tartomány miniszterelnöke és Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Munkamegbeszélésükön a két ország közötti gazdasági kapcsolatok áttekintése, illetve a szélsőjobb magyarországi előretörése volt a vezető téma ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.
Mesterházy Attila elmondta: Magyarország számára különösen értékesek a Németországgal meglévő gazdasági kapcsolatok, hiszen minden 9. magyar munkahely közvetve vagy közvetlenül a német gazdasági jelenléthez kötődik, így e kapcsolatok alakulásán jól mérhetők nemcsak a világgazdaság változásai, hanem a magyar gazdaságpolitikai lépések hatékonysága is.
Kurt Beck elismerően szólt az MSZP által támogatott és végigvitt válságkezelő programról, amelynek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a világválságból. A tartományi miniszterelnök ugyanakkor hozzátette azt is, Németországból aggodalommal követik a magyar belpolitika fejleményeit, amelyek következtében akár egy nyíltan kirekesztő, szélsőséges párt is meghatározó parlamenti erővé válhat. A német szociáldemokrata politikus arról érdeklődött magyar kollégájánál: van-e együttműködés a demokratikus erők között a szélsőjobb feltartóztatása érdekében.
Válaszában a demokratikus oldal miniszterelnök-jelöltje kifejtette: az MSZP többször tett már együttműködési javaslatot a politikai vetélytársnak a szélsőjobbal szembeni közös fellépésre, de a válasz mindig elutasító volt. Nem lehetett ez alól kivétel a Holocaust tagadását lehetővé tevő büntetőtörvénykönyv-módosítás sem, amelyet végül az ellenzék támogatása nélkül fogadhatott csak el a Tisztelt Ház.
Kurt Beck hangsúlyozta kollégájának, hogy Németország számára milyen különös jelentősége van egy ilyen szigorú, a vészkorszak bűneivel való szembenézést szolgáló jogszabály elfogadásának, és külön is megköszönte Mesterházy Attilának, hogy annak előterjesztését és támogatását személyes kötelességének tekintette.
A német politikus a találkozó végén elmondta azt is: magyarországi vendéglátóitól rövid áttekintést kapott az MSZP Nemzeti modernizáció, összetartó közösség címet viselő választási programjáról és megelégedéssel nyugtázta, hogy az szervesen illeszkedik a nyugat-európai szociáldemokrata pártok értékrendjébe. Mesterházy Attila hozzátette: sajnálja, hogy összehasonlító elemzésre még nem nyílik mód, a legnagyobb ellenzéki párt ugyanis még mindig nem állította össze, vagy hozta nyilvánosságra a maga programját.