ZETApress

A kábítószeresek problémájáról írtam a hét elején. Rajtuk, a szert kipróbálni akaró fiatalokon már a ?90-es évek elején is próbáltak segíteni. A Kiáltás című érdekvédelmi lapban egy angyalföldi orvosi rendelőt mutattam be akkoriban.

A Tinédzser Ügyeletnek a telefonkönyvben is megtalálható számát tárcsáztam a 1992-ben. Én nem vagyok telefondoktor ? mondta a kedves hői hang ?, de két hét múlva, este 6-tól 7-ig, szakképzett pszichológussal beszélheti meg a problémáját. Amikor megtudta, hogy írni szeretnék róluk, a főorvos úrhoz irányított Dr. Lust Iván zsúfolt napjából nehezen talált számomra egy üres órát.

Már 1984-ben kezdtünk foglalkozni a beilleszkedési zavarokkal küzdő tinédzserekkel és fiatal felnőttekkel Angyalföldön, a Faludy utcai Pszichoterápiás Szakrendelőben. Fő munkánk a gyermekek és a serdülők ellátása, fizetésünket is azért kapjuk. Az ügyeletet tulajdonképpen társadalmi munkában végezzük. 1984-ben-még volt pénz a beilleszkedési zavarok kutatására is. Londonból, a Towistock Klinikáról jött két szakember, aki az ottani módszerekre tanított bennünket, 19-20 orvost, pszichológust. Akkoriban szórólapokon a Petőfi Csarnokban és az iskolákban is reklámoztuk magunkat. A rádió Kamasz Panasz című műsora is foglalkozott velünk. Sajnos, időközben a pénz elfogyott, munkatársaim is kicserélődtek.

Kik jönnek ide?

Általában olyan fiatalok, akiknek a lába alól a zűrös családban kicsúszott á talaj. A szüleiktől nem akarnak segítségét kérni, mert úgy gondolják, ha a saját problémájukat nem tudják megoldani, az övéket még úgy sem. Itt, mi, heti egy órát beszélgetünk velük, néhány alkalommal. Nem szülőként, nem rendőrként, és nem is pedagógusként igyekszünk nevelni őket. Nem kinyilatkoztatunk, hanem együtt gondolkodunk, megbeszéljük, hogyan vezesse tovább az életét.

Hetenként egy-két fiatal jön. Többet nem is tudnánk fogadni, mert az a fő munkánk rovására menne. Félek, hogy az emelkedő munkanélküliség miatt egyre több fiatalnak lesz szüksége ránk. Az általános iskolát végzettek mind nehezebben tudnak továbbtanulni, munkahely sem jut mindenkinek: egyszeriben nem tudnak mit kezdeni a sok szabad idővel. Ha a szülő is munkanélküli, tőle sem várhatnak segítséget. Így aztán még többen jönnek.

Az általunk kiképzett és különböző családsegítőkben, például Kőbányán, Csepelen dolgozó kollégák is foglalkoztak korábban az általunk oda irányítottakkal, így nekünk koordináló szerepet is be kellett töltenünk. Ezt a módszert a többi kerülettel is ki szeretnénk alakítani.

Anyagi támogatást nem kapnak a munkájukhoz?

A társadalombiztosítás ezt nem finanszírozza. Igaz, ide mindenki beutaló nélkül jöhet, és a nevét is titkolja, semmilyen azonosító adatot nem kérünk tőle. Nemrég az OEP-hez beadtunk egy mentálhigiénés pályázatot, de elutasították. Korábban a Soros Alapítványhoz is fordultunk, szintén sikertelenül. Pedig szeretnénk felfuttatni ezt a szolgáltatást. Ezért is hoztuk létre a Saját Úton Alapítványt. Egyelőre 11 ezer forint az összes vagyonunk. Azért ennyi, mert épp 11-en adtunk össze ezer-ezer forintot. A Fővárosi Bíróságon bejegyeztek bennünket tavaly szeptemberben. Bárki csatlakozhat és befizethet.

Szeretnénk elérni, hogy a lelki problémák ne fizikai megbetegedések formájában jelenjenek meg a fiataloknál. A serdülők ne a drogfogyasztásba, az öngyilkosságba meneküljenek krízishelyzetekben. A tanulási, beilleszkedési zavarokkal küzdőknek anyagi ellenszolgáltatás- nélkül szeretnénk továbbra is segíteni. Megelőző munkánk célja, hogy a hozzánk fordulók önálló, saját úton járó, döntésre képes felnőttekké váljanak.

A befolyt pénzből először az itteni öreg bútorzatot kell kicserélnünk, már a gyerekek alatt is összetört a szék. Festetni is kellene, a víz- és gázvezetékek is kiöregedtek. Jól jönne az is, ha valaki pénz helyett szakmunkával segítene. A helyiségekért is előbb-utóbb kell majd terembért fizetnünk, a fűtés, világítás és telefon sincs ingyen. Nagyon fontos a jó telefonügyeletes személye. Az új páciens vele kerül először kapcsolatba. Hangjának megnyerőnek, bizalomgerjesztőnek kell lennie. Olyannak, amely nem riasztja el a jelentkezőket. A jó szakembert pedig meg kell fizetni!

Sajnos, kolléganőim ? hiszen mindössze ketten vagyunk férfiak a húszfős csapatból ? a fizetésükből nehezen tudnak megélni, így azt is rendezni kéne. Rákényszerülnek, hogy diplomával, idegen nyelv tudásával gyümölcsöt vagy újságot áruljanak. Az alapítvánnyal ezen is változtatni szeretnénk. Várunk használt számítógépet, diktafont és szövegszerkesztő gépet is. Számunkra most mindez nagy segítség lenne, sőt még a használt bútor is. Reméljük, a várt segítség nem marad el! ? fejezte be a tájékoztatást 1992-ben a főorvos.