ZETApress

Évekkel ezelőtt a nyugdíjas hírlapíró lefelé ballagott a budai szerpentinen. Egy gyerekkori barátját látogatta meg a kórházban és jól esett neki a gyógyszerszagok utáni friss levegő. A pesti oldalon lakott, de gyakran átjárt Budára sétálgatni, feltöltődni.

Az egyik kanyarban szemből egy jól öltözött vékony idős hölgy bukkant elő. A férfira nézett, hirtelen elmosolyodott, majd rögtön zavarba jött. – Ne haragudjon, uram! – mondta -, de hasonlít valakire. Az hittem hirtelen, hogy őt látom, s nagyon megdöbbentem – folytatta.

– Ki ez a rejtélyes idegen? – kérdezte a hírlapíró. – Szegény megboldogult férjem három éve hagyott itt örökre. Ugyanolyan vékony volt, mint maga és ugyanolyan szakállas. Ugye magának is érzékeny az arcbőre, azért nem borotválkozik? – tette hozzá és megsimogatta a férfi karját.

– Az én arcbőröm is gyenge és én is özvegy vagyok – füllentett a férfi, mert egyik sem volt igaz: lustaságból nem borotválkozott (mely még egy professzori külsőt is kölcsönzött neki!) és az öregecskedő felesége várta otthon. Ifjonti szerelem volt az övék, az egyetemen ismerkedtek meg, azóta együtt vannak. Gyermekeik rég felnőttek, kirepültek a családi fészekből, ők meg magukra maradtak és csak egymásra számíthatnak.

– Itt lakom a közelben, meghívom egy kávéra, maga olyan rendesnek látszik! Elbeszélgethetnénk egy kicsit! – kérte a nő és a férfi kíváncsian követte. Nem árulta el, hogy hírlapíró, mert egy jó sztorit várt a találkozásból. Bementek a lakásba, a nő leültette az asztalhoz, rövidesen hozta a gőzölgő kávét és melléje tett néhány sütit. A férfi kavargatta, belekóstolt a fekete levesbe és egy hajtásra kiitta. Percekkel később hirtelen elálmosodott és leesett a székről.

Egy ágyhoz kötözve meztelenül ébredt. Vendéglátója már nem a jóságos úrinőként, hanem egy mindenre elszánt perszónaként állt mellette. – Most meglakolsz mindenért, mert egész életedben csak kínoztál! Napokig foglak gyötörni, lassú halálra ítéllek! – mondta azt híve, hogy a gyűlölt férje fekszik az ágyon. Néhány kisebb sebet ejtett a mellkasán, melytől áldozata újra elájult.

A pesti oldalon a jogász feleség már nagyon aggódott, mert férje sosem szokott sokáig elmaradni. Többször hívta telefonon, ki is csengett a készülék, de a férfi sose vette fel. A mobil szerencsére bekapcsolt állapotban lett lehalkítva, így a fogva tartó sem hallotta a jelzést. Az aggódó asszony másnap reggel a rendőrségre ment, hogy bejelentse férje eltűnését. Ismerték őt a bűnüldözők, mert gyakran hívták, ha a gyanúsított ügyvédet akart.

A mobilszám alapján a zsaruk hamar beazonosították a házat, a feleséggel együtt odamentek és a háziasszony tiltakozása ellenére behatoltak a lakásba. A férjet gyorsan kiszabadították, vágott-szúrt sebei ellátására és a további megfigyelésre kórházba szállították. Az özvegyet se hagyták a helyszínen, őt egy speciális kórházba, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték. Az eset happy enddel zárult, a nyugdíjas hírlapíró meg egy életre megtanulta, hogy legjobb sztori reményében se szabad füllenteni, mert az könnyen az életünkbe kerülhet!