Habsburg Ottó az EP-ben
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézete és a Habsburg Ottó Alapítvány Palotából Parlamentbe – Az európai integráció szolgálatában című rendezvényén voltam tegnap este a Ludovika Campus I. emeleti Széchenyi Dísztermében, melyet az első Európai parlamenti választások 45. évfordulója alkalmából tartottak.
Habsburg Ottó karrierje is akkor teljesedett ki igazán, amikor 1979-ben a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) mandátumával az első közvetlenül választott Európai Parlament tagja lett. Megemlékezésünk neki állított emléket, s egyúttal a június 09-ei EP-választások is szóba kerültek. Fotóink Egressy Rita felvételei.
45 évvel ezelőtt került sor az Európai parlamenti választásokra, amikor a képviselőket, köztük Habsburg Ottót első ízben választották meg közvetlenül. Erre emlékezve idézték fel az akkori események tágabb, világpolitikai összefüggéseit, az utolsó magyar trónörökös életútjának azt a szakaszát, amikor a páneurópai mozgalom vezetőjeként, parlamenti képviselővé válva konkrét politikai szerepet vállalt. Négyszer elnyert mandátuma alatt is sokat változott az Európai Parlament szerepe, de e folyamat az elmúlt években látványosan felgyorsult. A közelgő választásokra készülve érdemes lesz ezekre a tendenciára is reflektálni!
A regisztrációt követően köszöntőt mondott Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, az NKE John Lukacs Intézet programigazgatója. A bevezető előadást Aline Sierp, a Maastrichti Egyetem oktatója tartotta Az európai parlamenti választások tágabb politikai kontextusban címmel, melyet panelbeszélgetés követett Pröhle Gergely moderálásával Az Európai Parlament szerepe egykor és most címmel. Résztvevői Walburga Habsburg Douglas, a Páneurópai Unió alelnöke; Rainhard Kloucek, a Páneurópai Mozgalom Ausztria főtitkára; Carlos Uriarte Sanchez, a madridi Rey Juan Carlos Egyetem alkotmányjogász professzora és Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője voltak.
A német és magyar nyelvű szinkrontolmáccsal segített kétórás konferencia után pazar fogadás várt a II. emeleten. A kiadós vacsora után gondolataimba merülve sétáltam az Üllői út felé. A Korányi Sándor utcai Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömb előtt egy vékony barna, majd egy molett fekete lány köszönése zökkentett ki magányomból. – Francia? – kérdezte az utóbbi, de amikor megmondtam neki, hogy magyar vagyok, furcsán nézett rám. Vajon mire gondolhatott? Csak nem egy párizsi nyaralást akart valakivel megbeszélni?
