Óriásbográcsban a pulykatokány
Idén ismét megrendezték a Szarvasi Szilvanapokat szeptember 11-13-a között, amelynek egyik kiemelt támogatója a 20 éves Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. volt. A 12. alkalommal megszervezett ünnepség célja az volt, hogy ezt a sokoldalúan felhasználható gyümölcsöt hagyományos ételeken és italokon keresztül is megkedveltessék.
A szilvás étkek felvonultatásának egyik fő szereplője a baromfiipar meghatározó szereplője, a szárnyaló Gallicoop volt. Ők mesterszakácsok közreműködésével, a második napon kápráztatták el a közönséget a saját recept alapján elkészített aszalt szilvás pulykatokánnyal. Az ezerszáz literes óriásbográcsban készült ételt szombaton több mint 1500 résztvevő kóstolhatta meg, amely még így sem volt elegendő a hasak megtöltéséhez! Jövőre nagyobb bogrács, több pulyka, ugyanitt. Kár, hogy ? főként Dél-Magyarországon ? sokoldalúan felhasználják a szilvát főzéskor is, mégis sok területen méltatlanul mellőzik.
Annak érdekében, hogy ezt a gyümölcsöt minél többen megszeressék, a piacvezető Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a 12. alkalommal megrendezett Szarvasi Szilvanapok egyik főtámogatójaként vett részt. A három napos, közel 15 ezer résztvevőt vonzó eszem-iszom a hagyományokhoz hű, szilvából készült étel- és italkülönlegességeket vonultatott fel a különböző gasztronómiai programokon.
Szarvasi Szilvanapok Gallicoop módra
Szombaton igazi főzőshow-ban vehettek részt a vigasságra látogatók, akik a díjnyertes Békés Megyei Gasztronómiai Team mesterszakácsai által készített aszalt szilvás pulykatokányt kóstolhatták meg. Ahhoz, hogy a megjelent vendégek jóllakhassanak, száz kilógramm húsra, valamint harminc kilogramm aszalt szilvára volt szükség, amelyet a Gallicoop Zrt. biztosított.
Garai András, a cég marketing vezetője így fogalmazott: ? A cég életében nem volt ismeretlen a két alapanyag házasítása, hiszen az aszalt szilvával töltött pulykamell régóta a palettán van, ráadásul 2005-ben elnyerte a Magyar Minőség Társaság és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Magyar Minőség Háza-díját is.
Piacvezetők a pulyka-fronton
A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a baromfiipar meghatározó résztvevőjeként Magyarország piacvezető pulykafeldolgozó vállalata. 1989-es megalakulása óta folyamatosan növeli pénzügyi és szakmai eredményeit, 2008-ban nettó értékesítési árbevétele meghaladta a 25 milliárd forintot. A többszörösen díjnyertes Gallicoop (pl. Kerékpáros Munkahely-díj, Szívbarát Munkahely-díj) zöldmezős beruházásának célja a zárt rendszerben megvalósítható pulykatenyésztés megszervezése, az ehhez szükséges alapanyag biztosítása, illetve a feldolgozás, a húskészítmény-előállítás és az értékesítés megvalósítása volt. Ma a cég többségi (85%) magyar tulajdonú zártkörűen működő részvénytársaság.