Szent Istvánra emlékezünk
Az előttünk álló háromnapos hétvégén apostoli királyunkra és államalapításunk 1007-ik évfordulójára emlékezünk. A Kossuth Lajos téri szombat esti Örömkoncertről, és holnap esti főpróbájáról már írtunk. A közönség vasárnap sem marad kulturális esemény nélkül. Történelmi Gála lesz a Hősök terén Szent István ? egy ország születése címmel, Román Sándor koreográfiájával és rendezésében, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda.
A mű narratív módon idézi fel az ország alapítását, elsősorban István király viszonyára koncentrálva, István fiához intézett intelmeit helyezve a középpontba. A történet a honfoglalástól 1083. augusztus 20-ig, István király Szent László uralkodása alatt történő szentté avatásáig vezeti a nézőt. Zeneszerző: Czomba Imre. A főszerepekben Egyházi Géza, Kamarás Iván, Fullajtár Andrea, Fonyó Barbara, Puskás Péter alakításában gyönyörködhetünk.
Hétfőn reggel fél 9-kor a Magyar Köztársaság Lobogójának felvonására kerül sor a Kossuth Lajos téren. A zászlófelvonás és koszorúzás a hagyományoknak megfelelően a Budapest Helyőrség által meghatározott koreográfia alapján történik idén is. A Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége, a gyalogos Díszzászlóalj és Magyar Honvédség Katonazenekara, valamint a lovas és gyalogos katonák által vitt történelmi zászlók adják a megemlékezés keretét a Kossuth téren. A Magyar Köztársaság Lobogójának felvonása után a közjogi méltóságok koszorút helyeznek el a Kossuth szobornál.
10 órakor kerül sor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett új tisztek avatására. Idén ? mint korábban megírtuk ?, az ezeréves magyar államiság egyik legszebb, szimbolikus helyszínén, a Hősök terén zajlik, s látványos hadibemutató kíséri. A tér felett a Magyar Honvédség harci és szállító helikopterei és repülőgépei kötelékáthúzást hajtanak végre. Ezzel egy időben kenyérfesztivál kezdődik a Városligetben, a Vajdahunyad vár környékén, mely eltart este 6 óráig.
Délután 1-kor állami kitüntetéseket adnak át közjogi méltóságaink az Országgyűlés kupolacsarnokában. A hagyományokkal ellentétben a sajtó munkatársai ide csak kitűzővel léphetnek be. Így bizonyára könnyebb lesz azonosítani őket a Vadászterem ajtajában. Államfőkön átívelő szokás a rendszerváltoztatás óta, hogy a március 15-i, augusztus 20-i és október 23-i kitüntetések átadása után a fotósok és újságírók nem vehetnek részt az ünnepeltek fogadásán. Az állandó parlamenti tudósítókat, az ismert arcokat nem engedik a terembe. Azok járnak jól, akik csak ilyenkor jönnek az ország házába, mert ők ismeretlenként a feleségükkel együtt elvegyülhetnek az ünnepeltek között. Ha idejében leveszik kitűzőjüket, megint nyert ügyük lesz. Igaz, ők amúgy sem írnák meg sehová, így nem is igazán újságírók!
Este 7-től 9-ig, a tűzijáték kezdetéig, Zenehajó úszik a Dunán a folyam két partja mentén, 100-200 méterenként megállva. A hajón a Kiyo-Kito nevű együttes játszik dobzenét japándobokon. A műsort két tűzzsonglőr teszi színesebbé, akik látványos bemutatójukkal szórakoztatják a tűzijátékra várakozókat a hajóról. Az ünnepi tűzijáték 9-kor kezdődik a Lánchídról és az Erzsébet hídról, a Citadelláról, valamint két uszályról. A biztonsági előírásokról korábban már beszámoltunk.
Említést érdemel még, hogy délután 5-kor ünnepi szentmise kezdődik a Szent István Bazilikánál, melyet a Szent Jobb Körmenet követ a megszokott útvonalon. A televízió ezt is, a tűzijátékot is, valamint a délelőtti zászlófelvonást és tisztavatást is élő adásban közvetíti. A tavalyi esti katasztrófa után így lesz a legbiztonságosabb végignézni az eseményeket!