Gyűlölet a Nehru parton
Tisztelt Ferencvárosi Olvasók! A Ferencvárosi Kurír decemberi 17-i, 14. számában már szóltunk arról, hogy a Nehru parton álló Roma Holokauszt Emlékművet szélsőségesek állati ürülékkel mocskolták be és jó érzésű civilek takarították le, majd gyertyát gyújtottak, hogy elűzzék a sötétséget (a fejekből) és a gyűlöletet.
Ismétlésnek tűnhet, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy januárban ismét szükségessé vált az emlékmű megtisztítása. Alig telt el egy hónap, és a rasszizmus, a cigánygyűlölet jelei ismét jól látható módon nyilvánultak meg a fekete márvány építményen. A hó és a metsző jeges szél ellenére február 13-án ismét sok fiatal és idős, roma és nem roma gyűlt össze, hogy azt közös erővel újra rendbe tegyék azt ? írja Steiner Gábor főszerkesztő a Ferencvárosi Kurír legújabb, 5. számában.
A világ felvilágosult részén már természetes sokszínűség elfogadását és a rasszizmus elvetését szerencsére a mai Magyarországon is egyre többen tartják fontosnak, ahogy azok is, akik a ? sajnos már havi rendszerességgel szükségessé váló ? emlékmű-takarítási akcióban is rendre mind többen vesznek részt. A téma fontosságát jelzi, hogy számos televízió, nyomtatott és on-line sajtóorgánum is jelen volt, hogy tudósítson az eseményről.
Felmerül azonban a kérdés, ha a civil társadalom számára egyre fontosabb az elhatárolódás a szélsőségektől, miért nem tesznek hatékony lépéseket a veszély visszaszorítására azok, akik ezt megtehetnék; és konkrétan az emlékmű védelmében is, például egy térfigyelő kamerával, aminek a Nehru parton amúgy is helye ? és bizonyítható haszna ? lenne. A kerületről további érdekességek az elmúlt hetihez hasonlóan a mostani 5-ben is olvashatók.