ZETApress

hírportál

Roxette az Arénában

Az elmúlt 20 év legsikeresebb európai bandája visszatér! Roxette koncert 2011. június elsején a Budapest Sportarénában. A Roxette ? Marie Fredriksson és Per Gessle ? Svédországból indult a ?80-as évek végén. Popzene volt a játékuk, céljuk pedig a világ meghódítása.

A Roxette pár napja jelentette be 2011-es világkörüli turnéját, amelynek Budapest is a része. Tavasszal kezdenek Oroszországban és négy kontinenst turnéznak végig az év folyamán. A Roxette Európa egyik legsikeresebb együttese, az elmúlt két évtizedben 75 millió albumot adtak el és közel hárommillió ember látta a koncertjeiket. Egyike azon kevés előadóknak, akik egy éven belül három első helyezést tudtak elérni a Billboard listáján ? tudatta a Live Nation.

Amikor pár éve megkérdezték tőlem, hogy lesz-e még Roxette turné, nagyon gyorsan azt mondtam, hogy nem! ? nyilatkozta Per Gessle, a duó énekes-gitáros dalszerzője. ? Tudván, Marie min megy keresztül, hogy kigyógyuljon súlyos betegségéből, hihetetlennek tűnt egy turné. Éppen ezért most számomra a csodával egyenértékű, hogy mégis megtehetjük. ? 2002 óta csak vártam és reménykedtem. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy újra találkozhatok a rajongókkal ? tette hozzá Marie Fredriksson énekesnő.

33 slágerlistás kislemezzel és több mint 75 millió eladott albummal a hátuk mögött nyugodtan kijelenthetjük, a céljukat elérték. És még nincs vége! Marie Fredriksson súlyos betegségéből, az agydaganata utáni gyógyulást várva, a csapat az elmúlt időszakban a visszatérést készítette elő, amely 2011-ben egy új album formájában és egy világ-körüli turnéval veszi kezdetét.

A Roxette a nemzetközi porondon 1989-ben tűnt fel The Look című dalukkal, amit a következő évben az It Must Have Been Love világsiker és a multiplatina státuszt elért Joyride album követett, az első világ-körüli turnéval együtt. Az utána következő 10 évben pedig folyamatosan slágerlistán voltak a világ valamelyik pontján.

Marie és Per már a 70-es évek végén találkozott, de egyéni sikereik miatt nem merült fel rögtön a közös munka gondolata. Per az egyik legnépszerűbb svéd popcsapatban, a Gyllene Tiderben játszott, Marie szólókarrierje pedig éppen beindult. Ám 1986-ban mégis úgy döntöttek, hogy egyesítik erőiket. Az elgondolás egyszerű volt: Per szállítja a dalokat, Marie pedig adja a hangját, s együtt bármit elérhetnek. Ebben biztosak voltak.

Nézzük meg, mi történt

1986: Az EMI javaslatára nekikezdenek a többször szóba került közös munkának, és kiadják első kislemezüket, a Neverending Love című dalt Roxette név alatt. Svédországban óriási slágerré válik, így Marie feladja szólókarrierjét, hogy a Roxette-re koncentrálhasson. Az eredetileg Per szólóalbumára készült számok zöme alkotja a Roxette debütáló lemezét, amely Pearls Of Passion címmel jelenik meg és ezzel az új duó megveti lábát Svédországban.

1987: A Roxette megkezdi első svéd turnéját, fesztiválokon játszanak, óriási tömegek előtt. Karácsonykor már uralják a játszási listákat kislemezükkel, az It Must Have Been Love (Christmas For The Broken Hearted) dallal.

1988: A Roxette megjelenteti második albumát Look Sharp! címmel, és megkezdi újabb svéd turnéját. Az album diadalmenet Svédországban, de még ismeretlen máshol. Egy amerikai cserediák, miután visszatér az Államokba, eljuttatja a The Look kislemezt a Minneapolis-i KDWB rádiónak és erősködik, hogy játsszák le. A dal gyorsan népszerű lesz, pedig a többi rádió csupán másolatot tud kapni, hiszen a lemez nem jelent meg az USA-ban ? mégis országos sláger válik belőle.

1989: Az EMI gyorsan megjelenteti a The Look kislemezt az USA-ban. Márciusban már vezeti a slágerlistát és további 24 országban kerül fel a listákra. Októberben a Listen To Your Heart a második #1 amerikai sláger, és a csapat megkezdi első európai turnéját. A Look Sharp! album több mint 8 millió példányban fogy el az év végéig.

1990: Az átdolgozott It Must Have Been Love (a karácsonyi részek nélküli verzióban) a Roxette harmadik kislemeze az USA-ban. A Micsoda nő című mozifilm egyik betétdala, és az egész világon hetekig uralja a listákat.

1991: Megjelenik a Roxette harmadik albuma, a Joyride. A címadó kislemez vezeti az amerikai, és még tucatnyi ország slágerlistáját. A Join The Joyride elnevezésű turné szeptember 4-én Helsinkiből indul, és a csapat 108 koncertet ad Európában, Ausztráliában, az USA-ban és Dél-Amerikában mielőtt 1992 július 22-én Stockholmban véget érne a koncertkörút. Több mint 1.7 millió ember látja a koncerteket, a Joyride album eladása 10 millió fölött jár.

1992: A How Do You Do! a nagy sláger a Roxette negyedik albumáról, a Tourism-ról, mely koncert- és a turné közben, szinte élőben rögzített felvételeket tartalmaz. Közben Marie folytatja szólókarrierjét is, svéd nyelvű albuma platina státuszt ér el hazájában.

1993: Első nem angol anyanyelvű bandaként a Roxette MTV Unplugged koncertet ad. Almost Unreal című daluk pedig a Super Mario Bros filmzenéből nagy nyári európai kedvenccé válik.

1994: Áprilisban a Roxette ötödik albuma, a Crash! Boom! Bang! olyan slágerekkel jelenik meg, mint a Sleeping In My Car, Run To You, Vulnerable vagy a Fireworks. A Roxette megkezdi második világkörüli turnéját.

1995: A turné folytatódik, olyan helyekre is eljutva, mint Dél-Afrika, Kína és Japán. Ősszel megjelenik a Roxette első válogatásalbuma, a Don?t Bore Us ? Get To The Chorus, amely gyorsan több milliós eladással büszkélkedhet.

1996-97: A Roxette egy picit megpihen, amíg Per és korábbi bandája, a Gyllene Tider svéd zenetörténelmet ír visszatérésével, a legnagyobb svéd jegyeladást produkáló turnéval és válogatásalbumával.

1998: A Roxette ismét munkába áll, novemberben megjelentetik hatodik albumukat, Have A Nice Day címmel.

1999: A visszatérés jól sikerül, az album friss és lendületes, a Wish I Could Fly kislemez európai slágerré válik, amit az Anyone, a Stars és a Salvation követ. Per és Marie az év nagyobbik részében világ-körüli promóciós turnén vesz részt.

2000: Új évezred, új év, új dalok. A Roxette elkezdi rögzíteni Room Service című albumát Stockholmban.

2001: Az új album megjelenik, A The Centre Of The Heart, a Real Sugar valamint a Milk And Toast And Honey kislemezek rádiós slágerré válnak nem csak Európában, hanem Dél-Amerikában is. A Roxette óriási sikerű európai turnéra indul.

2002: A Roxette éppen a turné további részére és egy új válogatás megjelentetésére készül, amikor Marie összeesik otthon. Kórházba szállítják és diagnosztizálják az agydaganatot. Sikeres műtétet hajtanak nála végre, és pár héttel később már elég erősnek találja magát ahhoz, hogy a maradék vokál részt felénekelje a The PopHits válogatáshoz.

2003-2008: Marie betegsége miatt a Roxette gyakorlatilag leáll. Per sikeres szólóalbumot ad ki, és régi csapatával, a Gyllene Tiderrel dolgozik. 2006-ban, a Roxette indulásának 20 éves évfordulóra egy 4 CDs és 2 DVDs szett jelenik meg The RoxBox címmel, amely a legnagyobb slágerek mellett kiadatlan felvételeket, demókat, koncertfelvételeket és videókat tartalmaz.

2009-2010: 2009 tavaszán Per európai turnéra indul, ahol saját szóló számait és a legnagyobb Roxette sikereket adja elő. A rajongók legnagyobb örömére Marie Amszterdamban két szám erejéig színpadra lép Per koncertjén. Nem sokkal ezután a rajongók álma valóra válik, a Roxette bejelenti, hogy folytatják és Night Of The Proms turnéval 42 koncertet adnak Európában. Az óriási siker arra sarkallja a csapatot, hogy elkezdjenek dolgozni egy új albumon.

Svédországba hazatérvén folytatják az új CD felvételét és ezzel egy időben megkezdik a 2011-es világkörüli turné előkészítését. A napokban bejelentették a turné állomásait, amelyek között sokak örömére Budapest is megtalálható! A júniusi koncertre november 19-én, pénteken 10 órától lehet jegyeket vásárolni a Ticketpro országos hálózatában.

Szóljon hozzá!