ZETApress

hírportál

Varázsceruza a mosolyért

Legyen idén még több a mosoly! Jótékonysági gyűjtés kezdődött sérült gyermekek javára – tudtuk meg délután a Böszörményi úti Bake My Day Pékség Hegyvidékben. Fotóink Lantai József felvételei.

Idén immár 2. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben. A Varázsceruza – Legyen idén még több a mosoly! kezdeményezés keretében rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtenek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és felnőttek számára. Az összegyűjtött rajzeszközöket a Civilút Alapítvány a Sérült Gyermekek Napján, szeptember 20-án adja át az ÉFOÉSZ részére.

A Civilút Alapítvány tavaly hirdette meg először a Varázsceruza – Rajzolj mosolyt! elnevezésű jótékonysági gyűjtést sérült gyermekek javára; az akció keretében 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével juttatott el a fogyatékossággal élő gyermekeknek.

A Varázsceruza jótékonysági akciót ebben az évben is meghirdetjük, és szeretnénk, ha idén még több mosolyt tudnánk rajzolni közösen a sérült gyermekek arcára. Erre utal az akció elnevezése is: Varázsceruza – Legyen idén még több a mosoly! Bízunk benne, hogy idén még többen megismerik az akciónkat és támogatják a kezdeményezést – mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

A rajzeszközöket a mai naptól egészen 2021. szeptember 10-ig gyűjti a Civilút Alapítvány, a kezdeményezéshez több formában is csatlakozhatnak, akik támogatni szeretnék az akciót.

A rajzeszközök leadhatók a Bake My Day Pékség Hegyvidék Budapest XII. Böszörményi út 34/A-beli üzletében elhelyezett gyűjtőládában.

Elküldhetők postán a Civilút Alapítvány 1112 Budapest, Olt utca 23. címére.

Emellett a jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza! Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.

Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.

A Varázsceruza akcióban arra törekszünk, hogy mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tudjon járulni a kezdeményezéshez, hiszen már egy csomag színes ceruza is nagy mosolyt tud rajzolni a sérült gyermekek arcára – hangsúlyozta Gulyás Andrea, aki hozzátette: az ajándékozás öröme mellett a rajzeszközök segítik a fogyatékossággal élők művészetterápiás foglalkozásait, az alkotás folyamata, az önkifejezés hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához.

Tavaly is nagy örömmel fogadtuk a Civilút Alapítvány kezdeményezését, és most is nagyon örülünk neki, hiszen a múlt évben a pandémiás időszakban nagy segítség volt számunkra az akció. Bízunk benne, hogy együtt még több mosolyt tudunk rajzolni a gyermekek arcára, és idén a Sérült Gyermekek Napján, nagyszabású rendezvényen adhatjuk át a sok-sok rajzeszközt – mondta Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke.

Pintácsi Alexandra is azonnal csatlakozott a jótékonysági akcióhoz. – Nagyon fontosnak tartom az ilyen kezdeményezéseket, hiszen bárki bekapcsolódhat és segíthet mosolyt rajzolni a sérült gyermekek arcára. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy a jó ügyek mellé álljak és felhívjam az emberek figyelmét arra, hol van szükség segítségre – hangsúlyozta Szandi.

Az összegyűlt rajzeszközöket szeptember 20-án hétfőn a Sérült Gyermekek Napján, a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendezendő nagyszabású ünnepségen adja át a Civilút Alapítvány az EFOÉSZ-nek. Varázsceruza – Legyen idén még több a mosoly!

Szóljon hozzá!