PONTIpoly kenuhíd Damásdon
Batyus piknikkel avatták fel Ipolydamásdon a Szlovákiát Magyarországgal összekötő ideiglenes Ipoly hidat. Diákok és önkéntesek építettek pontonhidat kenukra a hétvégén, hogy szimbolikusan összekapcsolják a két országot.
A BME ÉPK Urbanisztika tanszék, a KÉK és a VALYO (Város Folyó) közös táborában közel 45 résztvevő építette meg a 40 méteres hidat a magyar Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba települések között a DANUrB+ projekt keretében – tudatta a Kortárs Építészeti Központ.
A híd építéshez szükséges 22 túrakenut a folyó szlovák és magyar oldali települései ajánlották fel. A július 04-én vasárnap délután négykor kezdődő megnyitót a híd közepén tartották a Pest Megyei Önkormányzat, a szomszédos települések és az építő szervezetek képviselői, majd mindkét oldalról elindultak a látogatók. Sétáló családok, idősek és fiatalok örömmel vették birtokba a kicsit imbolygó, de masszív hidat. Átkeltek babakocsikkal, kerékpárral és kutyákkal is, több generáció fotózkodott együtt a folyó közepén. A hídépítők gondoltak a vízen közlekedőkre is: a felnyitható hídon át tudtak haladni a kenus és kajakos csapatok. Az Ipolyon egyre fejlődő vízi-turizmus és a természet szépségei egyre több kirándulót vonzanak a területre. Az előkép az idén 1600 éves Velencei hagyomány, az Il Redentore a pandémia pestis kápolnájának ideiglenes hídon át történő megközelítése, így reflektálva korunk járványára a Covidra.
– Egy-két éven belül elkészül a két települést összekötő állandó híd, de ezzel az ideglenes megoldással meg tudtuk mutatni, hogy mekkora igény van itt az átkelésre. Ezzel a kis híddal, ami a mi léptékünk és amivel modellezni tudtuk az Ipolyban rejlő lehetőségeket szimbolikusan összekötöttük a Covid után a két országot – mondta Kádár Bálint, a Kortárs Építészeti Központ elnöke. A híd építőanyagát a Szobon folytatódó építőtáborban fogják felhasználni a hallgatók, ahol köztéri elemeket, padokat, hintát és más látványosságokat építenek az Ipolyon és a Dunán tutajként leúsztatott híd elemeiből.