Ünnepség Szent Mihály napján
A Pákozd-Sukorói csata 158-ik évfordulójának, Móga János tábornok és honvédjei dicső győzelmének megünneplésére került sor ma délután Sukorón, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokságának szervezésében. A jeles évfordulón 1951-től a Néphadsereg Napját is ünnepeltük. Egy akkori minisztertanácsi rendelet mondta ki, hogy az addigi honvédség néphadsereggé válásához hasonlóan a korábbi honvédelmi napból is a néphadsereg napja legyen szeptember 29-én. S hogy miért épp akkor kellett ünnepelnünk? Mert Mihály napra esett és Farkas Mihály volt a honvédelmi miniszter.
A rettegett hadügyér 1948-ban került a tárca élére, s 1953-ig irányította a hadsereget. Akkor még a mostaninál jóval többen szolgáltak hivatásosként és sorállományúként egyaránt. Állítólag a miniszter szerette volna a névnapját is méltó módon megünnepelni, s ehhez egy katonai ünnep jó alkalmat teremthetett. Keresett hát egy Mihály napi csatát, s a pákozdi győzelem éppen kapóra jött. 1848-?49-ben úgyis folyton harcoltak, Mihály nap is gyakran van egy évben, ezért aztán könnyű volt egybeesőt találni, s a rendeletet megalkottatni.
S hogy tényleg ez volt-e az igazi ok, vagy mindez csak legenda, már sosem fogjuk megtudni. A kilencvenes évek elején a Reform Hírmagazin szerkesztőségében gyakran találkoztam Farkas Mihály fiával, Vladimírral, de eszembe sem jutott akkor megkérdezni tőle az igazságot. Rendszeresen hordta a személyi kultuszt, valamint édesapja és saját maga akkori szerepét leleplező írásait a hetilapba, én pedig a heti történésekről tudósítottam olvasóinkat. Később elváltak útjaink, s csak ritkán futottunk össze a parlamenti sajtópáholyban. Mivel Vladimír 2002. szeptemberében elhunyt, a Néphadsereg Napjának egykori dátumválasztását sosem fogom megkérdezni tőle. Késő bánat, de mit tegyek?