Magyar alelnököt választott az ICAO tanácsa
Dr. Sipos Attilát, a Magyar Köztársaság ICAO képviseletének vezetőjét, tegnap egyhangúlag a Tanács alelnökévé választotta a Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet (ICAO) 36 választott diplomatából álló ügyvivő Tanácsa. A megbízatás a 2007. októberi közgyűlésig tart, tudtuk meg a GKM Sajtóirodájától.
Az alelnöki pozíció a következő időszakban nagyobb mozgásteret biztosít a képviselőnek a nemzetközi légügyi diplomáciában és segíti a világon egyik leggyorsabban fejlődő régió (Közép-Európa) érdekeinek hatékonyabb érdekérvényesítését. Az alelnök nemcsak a Tanács munkájának közvetlen irányításában vesz részt, hanem tagja lesz az ICAO Titkárságának csúcsvezetőit kiválasztó Bizottságnak is.
A diplomáciai siker elsősorban annak köszönhető, hogy a magyar képviselő vezetésével, az Európai Polgári Légiközlekedési Konferencia (ECAC) ajánlásával, a szervezetet érintő reformok nagy része elfogadásra került.
A szervezet 60 éves története alatt először 2004-ben lett magyar tagja az ICAO Tanácsnak. Sipos Attila Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Románia képviseletét is ellátja.
Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet – ICAO
A 189 államot tömörítő ICAO az ENSZ legnagyobb szakosított intézménye. Magyarország 1969 óta tagja a szervezetnek. Az ICAO többek között nemzetközi standardok és ajánlások formájában irányvonalakat fogalmaz meg a légiközlekedési iparág számára, fejleszti a kommunikációs és navigációs eszközöket a légiforgalmi irányításban a biztonságos repülés érdekében a magas szintű biztonsági színvonal mellett gazdaságos és költséghatékony légiközlekedést igyekszik megvalósítani és elősegíti a fejlődő államok légiközlekedésenek fejlődését és megteremti a nemzetközi légiközlekedés jogi kereteit.
Dr. Sipos Attila 35 éves, nős, két kisfiú édesapja. Angolul és oroszul beszél. 1989-ben kezdett a Malévnél dolgozni repülés üzemi tisztként, majd hajózó szolgálatvezetőként. A katonai szolgálatot határőrként Nyírbátorban és Ferihegyen teljesítette. 1996-ban az Államigazgatási Főiskola elvégzése után a Malév Rt. Igazgatási és Jogi Osztálynak a munkatársa, majd 1998-tól a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálynak a főmunkatársa lett. 2000-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.
A holland kormány ösztöndíjasaként a Leideni Jogtudományi Egyetem hallgatója, 2002-ben nemzetközi légi és űrjogászként szakvizsgázott, megszerezve az LL. M. (Master of Law) fokozatot. 2002-től a Malév Rt. vezérigazgatójának tanácsadója.
2003-tól a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Légiközlekedési Kollégiumának szakértő tagja. A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) Nemzetközi Jogi Bizottságának választott tisztviselője. Az Európai Légijogászok Szövetségében (EALA) Bizottsági tag. 2003. júliusától a Malév Rt. Jogi Igazgatója. 2004. novemberétől Montreálban a Magyar Köztársaság diplomáciai képviseletének vezetője, az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Tanácsának a tagja.