ZETApress

hírportál

Vége a kerületjárásnak

Ahhoz, hogy egy főpolgármester hatékonyan megoldhassa a lakosok problémáit, járnia kell alkalmasint a kerületeket, mondta Tarlós István Pesterzsébeten, a 22+1 program utolsó állomásán. A városrészekkel való színvonalas együttműködést, a rend és a béke megteremtését csak a helyiekkel együtt lehet megvalósítani.

A budapesti átlagtól elmaradottabb Pesterzsébet egy-egy területe, jelentette ki a független főpolgármester-jelölt XX. kerületi körútján. A Jókai ? Kende ? Kossuth – Szent Imre herceg úton, illetve földutakon tett kampányséta alatt, a jelölt nemcsak az épületek és úthálózatok minősíthetetlen állapotára, hanem az ott élők az átlagosnál rosszabb megélhetési problémájára is gondolt. Ellátogatott a Pesterzsébeti Jódos – Sós Gyógyfürdőhöz is. A bezárt, egykori strand évek óta parlagon fekszik. A városrész vezetése sem újítatja fel, hanem a tervek szerint, hitelből, csaknem 900 milliós beruházás keretében új fürdőt építetne. Ezzel szerinte az önkormányzat feleslegesen veri magát hitelbe és hagy elveszni egy kulturális értéket is.

Ezután ellátogatott a nagy teherforgalmat is bonyolító Nagykőrösi és Rákóczi utca sarkához, ahol a környéken élők évek óta várják a zajvédő fal megépítését. Eddig csak ígéretek voltak, fal nem. A 22 kerület felkeresése után a holnapi kampányzáró nagygyűlésen Óbudára várja híveit egy jó túrós csuszára.

Szerződés NOE-val és Levegővel

A főpolgármester- jelölt ma szerződést kötött a Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetséggel és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével abból a célból, hogy 2006 és 2010 között elősegítsék Budapestnek a fenntartható fejlődésnek megfelelő működését és fejlesztését.

Tarlós István kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben 2006-ban főpolgármesterré megválasztják, mandátuma ideje alatt, egészen 2010. évi önkormányzati választásokig az anyagi lehetőségek függvényében minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező, ?Ajánlások Budapestért ? Mit várunk a fővárosi és kerületi önkormányzatoktól 2006 és 2010 között? című dokumentumban megfogalmazott ajánlásokat képviselje.

Tarlós István vállalja, hogy amennyiben nem képviseli az 1. pontban leírtakat, illetve a vállalt célkitűzésektől jelentősen elétérő álláspontot képvisel, lemond főpolgármesteri tisztségéről, és az adott és a soron következő önkormányzati ciklus alatt fővárosi vagy kerületi önkormányzatban semmiféle vezető tisztséget a továbbiakban nem vállal.

A Levegő Munkacsoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vállalja, hogy Tarlós Istvánt főpolgármesterként teljes mértékben támogatja az ?Ajánlások Budapestért ? Mit várunk a fővárosi és kerületi önkormányzatoktól 2006 és 2010 között? című dokumentumban megfogalmazott célok megvalósításában. A Levegő Munkacsoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy más szervezetek és a széles közvélemény is támogassák ezt a programot. A Levegő Munkacsoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vállalja, hogy Tarlós István és munkatársai részére az említett dokumentumban felsorolt témákban folyamatos szakmai segítséget, valamint erkölcsi támogatást nyújt.

A Levegő Munkacsoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete képviselőjét (illetve megbízottját) Tarlós István megválasztása esetén tanácskozási joggal meghívja a Főpolgármesteri Kabinetbe.

Tarlós István tudomásul veszi, hogy a Levegő Munkacsoport és Nagycsaládosok Országos Egyesülete pártpolitikailag semlegesek, így pártpolitikai tevékenységet nem folytatnak, pártoktól függetlenek, azoknak anyagi támogatást nem nyújtanak és támogatást nem fogadnak el tőlük, országgyűlési, megyei, fővárosi és kerületi képviselőjelöltet nem állítanak és nem támogatnak. A Levegő Munkacsoport és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ezen jellegét a jelen szerződés semmilyen módon nem változtathatja meg.

A Levegő Munkacsoport és Nagycsaládosok Országos Egyesülete által összeállított szakmai anyag pontjainak részletes tartalmát és annak egyenként való elfogadását egy később elkészített külön jegyzőkönyvben rögzítik, mely a szerződés mellékletét képezi.

Szóljon hozzá!