Talma remekül kezdett Laguna Secában
A hétvégén rendhagyó módon csak a MotoGP kategória verseng a világbajnoki pontokért, a helyszín az Egyesült Államok, Laguna Seca. A Kaliforniában lévő pálya Los Angeles és San Francisco között található, és az egyik leghíresebb amerikai versenyhelyszín. Ide érkezett meg Talma a hollandiai futamról.
Mint a korábbi híradásokból kiderült, ettől a futamtól a szezon végéig a csapat és a Honda gyár döntése alapján, a Scot Racing Team csak egy versenyzővel, azaz Talmácsi Gáborral folytatja a világbajnokságot, ami egyben azt is jelenti, hogy két motor áll majd rendelkezésére a magyar versenyzőnek a hátralévő nagydíjakon ? tudatta a menedzsment.
Talmácsi Gábor az Egyesült Államokban is elismert és kedvelt versenyző. Egy, a pályán lebonyolított ?Riders for Health? jótékonysági árverésen Talma dedikált pólója és kesztyűje 130 ezer forintnyi dollárért került egy lelkes szurkoló birtokába. Gábor már nagyon várta, hogy motorozhasson ezen az aszfaltcsíkon, és kipróbálhassa a híres ?dugóhúzó? kanyarkombinációt.
Az edzés elején Talmácsi csak ismerkedett a pályával, majd az új, második motorral tette ugyanezt. A Scot csapat magyarja egyre inkább ráérzett a ritmusra, és folyamatos javította saját köridejét. A végére még képes volt egy nagyot újítani, 1?24-es időt motorozott, mellyel 6 tizeddel megelőzte Canepát és a tizenhatodik helyen zárta az első szabadedzést.
Red Bull Amerikai Nagydíj, Laguna Seca, első szabadedzés: 1. Rossi 1?21.981, 2. Lorenzo 1?22.093, 3. Stoner 1?22.170, 4. Pedrosa 1?22.637, 5. Elias 1?22.682? 16. TALMÁCSI 1?24.926. Az időeltolódás Laguna Secában mínusz kilenc óra Budapesthez képest, így a szombati időmérőt magyar idő szerint 22:55-től rendezik.
Először mentem itt, ehhez képest sikerült jó időt motoroznom. Sok helyen érzem, hogy másképpen kell használni a gépet, egy nagyon technikás pályáról van szó. A pálya számos pontján szórtam el tizedeket, melyeket, ha kimotorozok, akkor lényegesen jobb időeredményre lehetek képes. A ?dugóhúzó? előtti kanyar elég félelmetes, ha szárnya lenne a motornak, elszállna, majd ebből valósággal leesünk a sikánba. Holnap az időmérőn szeretnék gyorsabb lenni, és ha lehet, még előkelőbb rajtpozíciót szerezni ? nyilatkozta Talmácsi az edzést követően.