ZETApress

hírportál

Éppen százan lesznek

Szeretettel köszöntöm a sajtómunkatársakat és egyéb megjelenteket! ? mondta Tóth Ilona a 40. Magyar Filmszemle délelőtti sajtótájékoztatóján, a MOM Palace mozi 6-os termében. Gondolom, hogy egyebek között a filmes szakemberekre gondolt, mert a sajtótájékoztatók hiénái nem ültek a nézőtéren. Akik sosem írnak sehová, mégis elsőként járulnak a húsosfazékhoz, most nem voltak jelen. Bizonyára tudhattak valamit, mert a közel másfélórás tájékoztatást követően nemhogy hús, de fazék sem volt.

S hogy mi hangzott el ennyi idő alatt odabenn? Az idei szemle a MOM-ban kedden-szerdán dokumentumfilmekkel indul, de a hivatalos megnyitó előbb meglesz. Ezeket a filmeket a Bem moziban is bemutatják, s a Ráday utcai DokuArt-ban már hétfőn este 6-kor megnyitják. Két órával korábban a Palace-ban filmplakát-kiállítással veszi a szemle kezdetét. A játékfilmek vetítése csak csütörtökön kezdődik a Budapesti Kongresszusi Központban, s aznap este 7-kor adják át ugyanott az életmű- és egyéb díjakat. Utána Kenyeres Bálint: A repülés története című filmjét vetítik.

Már holnap délután 3-kor gazdára talál a Filmkritikusok-díja Ferencvárosban. Mivel a MÚOSZ Székháza tavaly elköltözött az Andrássy útról, az újat viszont csak őszre építik fel a környéken, a Sajtóház színházterme helyett új helyszínt kellett keresni. A Ráday utcai Filmes Ház ehhez ideálisnak mutatkozott. Nem a mostani szemle, hanem a tavalyi év filmtermését díjazzák a kritikusok.

A szemlén ? s nem fesztiválon! ? épp száz filmet vetítenek, s a játékfilmeket az Uránia moziban is bemutatják. Itt ismerhetjük meg majd szerda este 6-kor Giacomo Gambetti: Jancsó Miklós ? Filmművészet a történelem és az élet között című művét.

A szemlét záró díjátadó gálára február 3-án, kedden este 7-kor kerül sor a BKK-ban, ahol az elismerések és az Arany Orsó-díj átadása után Fonyó Gergely: Made in Hungária című filmjét vetítik. Ezt követően a Filmdalok éjszakája című rendezvény zárja a szemlét a MOM Parkban. További részletek itt olvashatók.

Külföldi szemlézők

Több mint száz filmes szakember érkezik külföldről a 40. Magyar Filmszemlére. A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját, a hagyományokhoz híven a Filmszemle záróünnepségen, február 3-án adják át a legjobb játékfilmnek. A magyar filmek nemzetközi promóciójában kiemelkedő szerepet játszó szemlére idén több mint száz külföldi szakmabeli fogadta el a Magyar Filmunió meghívását. A fesztiválszervezők, filmkritikusok és tudósítók, valamint forgalmazási szakemberek 26 országból érkeznek Budapestre, hogy elsőként fedezzék fel a magyar film legújabb termését.

A Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programját válogató bizottság tanácsadója mellett Budapestre látogat a cannes-i Rendezők Két Hete és a Kritikusok Hete küldöttje is. A legfontosabb, ún. A-kategóriás fesztiválok képviseletében a Filmszemle vendégei lesznek a Karlovy Vary-i, a moszkvai, a locarnói, a velencei, a San Sebastian-i mustra válogatói. A rangos edinburghi, montreali, pordenonei, szarajevói, thesszaloniki, torinói, trieszti és varsói seregszemlék munkatársai is elfogadtak a meghívást. A rövid- és dokumentumfilm fesztiválok közül a jihlavai, az oberhauseni, a lipcsei, a thesszaloniki, a krakkói és a wiesbadeni filmfórumok válogatói érkeznek Budapestre.

A vezető nemzetközi szaklapok tudósítói, mértékadó filmművészeti folyóiratok és tekintélyes európai napilapok filmkritikusai is részt vesznek a Magyar Filmszemle 40. születésnapján. A befolyásos szaksajtót a Variety, a Screen International és a Hollywood Reporter tudósítói képviselik, valamint jelen lesz a Cineuropa és a Film New Europe. A filmművészeti folyóiratokat illetően a francia Cahiers du Cinema mellett a Positif, az amerikai Moving Pictures Magazine, a lengyel Kino, az olasz Lumiére, a svéd Filmrutan, a német Schnitt és a brit Sight and Sound kritikusai is részt vesznek a budapesti filmfesztiválon.

A legnagyobb külföldi napilapok olvasóit a FAZ, a Guardian, a Jutarnji list, a Liberation, a L ‘Humanité, a Právo és a Neue Zürcher Zeitung munkatársai tájékoztatják. Az elektronikus média képviseletében a cseh, a román és a szlovén közszolgálati televízió mellett az RFI, a Deutsche Welle és a BBC munkatársai lesznek jelen. A hagyományoknak megfelelően a külföldi kritikusok a Gene Moskowitz-díjat a február 3-i záróünnepségén adják át a legjobb játékfilmnek. Ugyanitt kerül sor a Diák-zsűri díjainak átadására is, míg díjátadó gálájukat 7-én, szombaton este fél 7-kor rendezik az Odeon Lloyd moziban.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Made in Hungaria

Szóljon hozzá!