Leellenőrizték az énekeseket
Adatokat gyűjtöttek az Operaház énekesiről, adta hírül a mai Magyar Nemzet. Nem csak a művészeket, de hozzátartozóikat is lekáderezték a kormányfő hétfő esti, operaházbeli részvétele előtt. Többen emiatt nem vállalták a fellépést, de a műsort így is meg tudták tartani.
Nem csak a fellépőkkel, de a sajtóval szemben is fokozódott a szigor. Amíg tavaly októberben kollégáimhoz hasonlóan magam is részt vehettem a forradalom félévszázados évfordulójára rendezett ünnepségeken, addig az idén csak tévén nézhettük az operaházi díszelőadást. A központi ünnepségekre szóló akkreditálásunk oda most nem volt elég, mert csak a tévéseket engedték az Andrássy úti kordon mögé.
A szigor oka talán érthető. Az elmúlt egy évben állandó a zajos tüntetés Gyurcsány Ferenc ellen. Megdobálták már tojásokkal, megzavarták beszédeit bekiabálásokkal. Ahogy Lincoln elnököt Amerikában, a színházban lőtte le az egyik fellépő, úgy hasonló eset bárhol megtörténhet a világon. Nincs szüksége senkinek egy merényletre, pláne nem egy állami ünnepen. A művészek ruházatellenőrzése, s az ezzel járó tortúra talán éppen ezért volt.
A mostani ellenőrzés egy Parlamenten kívüli eseményen történt, míg Orbán Viktor 1998-as kormányfői esküje után az Országházban történt egy furcsaság. Az ülésteremből kitóduló képviselőket nem engedték be a Vörös Szalonba mindaddig, míg az újonnan megválasztott miniszterelnök kormányának tagjaival benntartózkodott. A kormányőrök mellett a teremőrök is az ajtóban álltak. Azok az emberek néztek tehát farkasszemet a rendőrök mellett a honatyákkal, akik máskor a vizet viszik be a felszólalásukhoz. Nekik volt a legnehezebb elviselni a képviselők keresetlen szavait, akiket szabad mozgásukban gátoltak saját munkahelyükön.
Nem csak ekkor, de később is lezártak egy folyosórészt a Parlamentben az Orbán-kormány regnálásakor. A miniszterelnöki dolgozószoba előtt volt tilos az áthaladás. Nem csak kordont vontak oda, de egy-egy kormányőr is posztolt az ajtó előtt rendszeresen. A kormányváltáskor ez az akadály megszűnt, mert sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc nem igényelt hasonló elhatárolódást.