ZETApress

111 éve, 1913-ban született Hollywood egyik legnagyobb botrányhőse. A hollywoodi szépség saját erejéből tett szert világhírnévre, majd megjárta a poklok poklát a ’40-es évek horrorfilmekbe illő pszichiátriai intézeteiben, ellentmondásos életét pedig még Jessica Lange is eljátszotta a filmvásznon – tudatta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.

Frances Farmer szeptember 18-án szerdán lenne éppen 111 éves. Gyerekkora óta írói karrierről álmodott. Már 17 évesen országos hírnévre tett szert, amikor megnyert egy írói versenyt ellentmondásosra sikerült esszéjével, melynek címe: Isten meghal volt. 1935-ben már a Washingtoni Egyetemen tanult, itt kezdte el felfedezni színpadi képességeit és szenvedélyét, szerepléseivel nagy sikert aratott néhány színpadi darabban. 1935 tavaszán élete váratlan fordulatot vett: megnyert egy előfizetői sorsolást a The Voice of Action című lapnál, így elutazhatott Moszkvába a Stanislavsky Csoport Színházába – bár édesanyja ezt már akkor is ellenezte. Nem sokkal azután, hogy visszatért Manhattanbe, Francesre felfigyelt a Paramount Pictures tehetségkutatója. Színészi karrierje ekkor indult be igazán, 22. születésnapján már egy hétéves szerződéssel repülhetett Hollywoodba. A gyönyörű színpadi és filmszínésznő 27 éves korára már 18 filmben, három Broadway-eladásban és 30 jelentősebb rádió show-ban szerepelt.

A sötét felhők 1942-ben kezdtek gyülekezni Farmer felett. Alkohol és gyógyszerproblémákkal küzdött, elvált első férjétől, a Paramount Pictures pedig felbontotta a vele kötött szerződést, majd október 22-én letartóztatták, mert részegen vezetett felkapcsolt fényszórókkal, amikor éppen a háborús helyzet miatt fényszórókat tiltó rendelet volt érvényben.

Frances 180 nap (6 hónap = fél év) felfüggesztett börtönbüntetést kapott, illetve 250 dollár pénzbírságot, melynek csak a felét fizette ki. Nem sokkal később ismét bajba keveredett: testi sértésért jelentette fel őt egy forgatási stáb egyik tagja. Rendőrök törték rá az ajtót a szállodai szobájában, miközben ő aludt, és újra a bíróságon találta magát. Ezúttal már kötelezték a 180 nap letöltésére, de a tárgyalás sem volt kimondottan zökkenőmentes: dühében megpofozott egy rendőrt, aki nem hagyta, hogy telefonáljon egyet, végül kényszerzubbonyban vitték el őt a teremből. Azonban büntetését sosem töltötte le, mert szülei felvették a kapcsolatot egy pszichiáterrel, akinek közbenjárására rövidesen át is vitték őt a börtönből a Los Angeles General Hospital pszichiátriai osztályára, majd pár nap múlva egy színészek számára működtetett szanatóriumba.

A ’40-es években az inzulinsokk nevű terápia volt a pszichiátria egyik gyógymódja, mely annyit jelentett, hogy magas dózisú inzulint fecskendeztek a páciens testébe, és az ettől kialakuló görcsrohamtól várták, hogy helyreállítsa az agy hibás működését. Farmert a szanatóriumban 90 alkalommal vettették alá ennek a terápiának, melyről ezt írta önéletrajzi könyvében: egy brutális fizikai támadás, amely nemcsak az agysejteket, hanem a testet is sokkolta, és a beteget hányinger és fájdalom gyötörte.

Lillian, Frances édesanyja végül kihozta őt a szanatóriumból, és hazavitte Seattle-be. Sajnos azonban a viszonyuk igen viharos volt, sehogy sem jöttek ki egymással, így Lillian kevesebb mint hat hónap múlva panaszt nyújtott be a King Megyei Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben kérte, hogy lányát minősítsék elmebetegnek. Végül a bíróság elrendelte kényszergyógykezelését a Western State pszichiátriai kórházban. Itt az inzulinsokk helyett már elektrosokkokat kapott három hónapon át heti két-három alkalommal, illetve hidroterápiát, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy jeges vízzel teli kádban tartották órákon át. A három hónap leteltével váratlanul kiengedték, pszichiátere szerint teljesen gyógyultan, ám ezután még számos alkalommal került vissza a Western State-be, ahol rengeteg kínt és megaláztatást kellett átélnie a gyógyítás nevében.

Frances Farmer az összes szörnyűség és megaláztatás ellenére életben maradt, és 1953 nyarán visszanyerte szabadságát. Ezzel végre véget ért a tíz éve tartó rémálom, ami azzal a szörnyű nappal kezdődött 1942 októberében, amikor részegen, égő fényszórókkal hajtott haza.

Matt Evans újságíró fogalmazta meg azt a gondolatot, ami minden jó érzésű emberben joggal merül fel: Ha Francest békén hagyták volna, hogy letöltse a 180 napot a börtönben, nagyon valószínű, hogy végül rendbe hozta volna magát! Ehelyett majdnem teljesen tönkre tették olyan pszichiátriai gyógymódokkal, melyekkel még a mozivásznon sem szívesen szembesül az ember.

S mit tehet ehhez a főszerkesztő? – 1981-ben egy vidéki pszichiátrián mi is alkalmaztuk az elektrosokkot, melyről Kollár Béla halála kapcsán idekattintva olvashatunk. Volt inzulinsokk is az ápoltak gyógyítására, de ott nem egyből egy nagy adaggal, hanem a dózis kétnaponkénti folyamatos emelésével értük el pár hét alatt a roham kialakulását. Közben egy szakképzett ápoló végig a beteg mellett tartózkodott, beszélgetett vele, mely jó terápiának bizonyult, így ez a módszer nálunk a SES-kezelésnél és az amerikai módszernél is jóval emberibb volt!