Bajnaiék cáfolnak
A hazug szó akkor sem válik igazzá, ha százszor elismétlik. A Magyar Nemzetben ma megjelent cikkben szereplő sejtetések hamisak. A cikk része annak a több éve tartó lejárató kampánynak, amelyet a lap nyilvánvaló politikai szándékból folytat Bajnai Gordon ellen.
Ezt a Magyar Nemzet szerkesztői pontosan tudják: ugyanebben a témában ugyanis a bíróság már jogerősen is helyreigazításra kötelezte a lapot, azt követően, hogy a vonatkozó pert a miniszterelnök megnyerte. Ez alapján idén január 7-én a Magyar Nemzetben jelent meg a helyreigazítás szövege, amiben többek között a lap ezt írja: ?[?] Azt a valós tényt, hogy a Dataplex megvásárlásából a felperes által irányított Wallis Rt.-re jutó vételár és eladási ár között különbség volt, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ezután az adott évben adót kellett volna fizetniük, de azt elkerülték volna. [?]?
Bajnai Gordon és az általa korábban vezetett cégek minden időben es minden üzleti ügyben törvényesen jártak el ? közli a Kormányszóvivői Iroda a Dataplex-ügyről szóló mai Magyar Nemzet cikkre.
A Magyar Nemzet sokadszorra próbálja ezt az ügyet újra meg újra felmelegítve eladni a közvéleménynek, de mindig kiderül, hogy a vádak hamisak, az újság pedig helyreigazít. Bajnai Gordon minden esetben helyreigazítást kér a hamis információkat közlő, azokat másodközlő médiumoktól. Ha pedig nem teszik meg, bírósághoz fordul az igazság érdekében ? fejeződik be a Kormányszóvivői Iroda reagálása.