Bonyodalmak egy temetés körül
Bírósági történetek ? 5
Az igazi ügynök az eszkimóknak is eladja a hűtőszekrényt ? tartja a népi bölcselet. Valójában a feladat nem is túl nehéz. A sarkkörön túli háztartásokban azért kell a hűtőben tartani az élelmet, hogy megvédjék a dermesztő hidegtől, csontkeményre fagyástól. A zárt terű hűtőszekrényben ugyanis akkor is négy fokos a hőmérséklet, ha odakinn a mínuszok tombolnak. Ugyanez a helyzet akkor is, ha odakinn tombol a kánikula, mert a hűtőben a hőmérséklet mindig állandó. Legfeljebb ennek biztosítása emészt fel többletenergiát.
S hogy hogyan kerültek a képbe az eszkimók egy temetői szolgáltatásnál? Mert a rokonok azt sérelmezték, miért nem tartották alacsonyabb hőfokon a temetői hűtőben az elhunytat csak azért, mert odakinn kánikula volt. Azt gondolták, emiatt folyósodott meg a bácsi arca a ravatalon. A személyiségi jog megsértése miatti kártérítési perben épp azért azt kérték, fizesse vissza a temetkezési intézet a hetvenezer forintos temetési költséget, mivel a nyitott koporsóban történő ravatal megbotránkoztatta a rokonságot.
A temetésre egyébként a megengedett nyolc napnál később, csak a tizenegyedik napon került sor. A nyolcadik nap péntekre esett, de ekkorra még nem tudták összecsődíteni a távoli rokonságot. Szombat-vasárnap a fővárosban csak ritkán temetnek, így maradt a hétfő.
A nyitott koporsóhoz is a család ragaszkodott, hadd lássák a bácsit a messziről felutazott emberek. Mivel a család kérése a mérvadó, a temetkezési vállalkozó csak tanácsot adhat, a koporsó lezárását nem lehetett elrendelni. Erre csak tisztiorvosi utasításra, fertőző betegségben él-hunyt személy vagy több hetes vízi hulla esetén van lehetőség.
Mindenki látta, milyen állapotban van az elhunyt, mindenki megbotránkozott a ravatalon, de a kétszáz fős gyülekezet egyikének sem jutott eszébe, hogy a többieket figyelmeztesse, vagy a koporsót lezárassa. Ha már ennyit utaztak, mindannyian egy búcsúpillantást akartak vetni az eltorzult, megfolyósodott arcra.
A perben a hozzátartozók azt nehezményezték, miért nem tartották a kánikula miatt az előírtnál alacsonyabb hőmérsékleten a halottat. Eszükbe sem jutott, hogy az eszkimó-példa alapján a hűtőbeli hőmérséklet nem függ a külső körülményektől.
Kérték a bebalzsamozást is, de ezt a magas ár miatt végül is elvetették. Azt hitték ugyanis, hogy csak az arcot balzsamoznák be, de megtudták, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az elhunyt belső szerveit kell ilyenkor tartósítani, s ha ezek nem indulnak bomlásnak, úgy az arc is sima marad. Temetőink ilyen szolgáltatást is végeznek, de ezt kevesen tudják megfizetni.
Az ügyben további hiányosságok is előfordultak. A legfőbb az volt, hogy a korábban megrendelt egyes ravatalozó helyett a hármasban történt a végső búcsú, s ráadásul a két ravatalozóban egyszerre temettek két hasonló nevű férfit. Nem a ravatalozó minősége volt a gond, még csak nem is a hozzátartozók tévedtek el. Ők időben odaértek, s kedvükre botránkozhattak a nyitott koporsónál.
Katonazenekar fújta a marsot
Helyettük a megrendelt fotós nem oda ment, hanem szorgalmasan kattogtatott az egyesben. Arról nem esett szó a tárgyaláson, hogy ott miért nem zavart senkit a jelenléte. Bizonyára temetői szolgáltatásnak vélték a gyászolók. Az ott készült felvételei egyébként nem kellettek senkinek ? a felvételekről így nem is készült nagyítás ?, a negatívokért viszont a megrendelőnek, azaz felperesünknek kellett majd kétezer forintot fizetni. S mivel a fotós később sem jött át a hármas ravatalozóba, így ez a ravatal, ez a végtisztességadás nem lett megörökítve.
Az már csak hab a tortán, hogy a szertartás előtt nem sokkal fejeződött be az egyes és hármas ravatalozó közötti kettesben egy katonai temetés, ahol a katonazenekar gyászindulója, valamint a keményen pattogó vezényszavak zavarták meg a gyászoló rokonság néma áhítatát.
A bácsit a temető halottszállító gépkocsija vitte ki a sírhoz, de ebben sem volt köszönet. A kocsi előtt menő pap vagy egy újabb temetésre sietett, vagy nagyon unhatta az egészet. Szeretett volna mielőbb túl lenni a dolgon, ezért annyira sietett, hogy az idős, beteg gyásznép nem is bírta követni. Többen meg is álltak útközben, s csak a legkitartóbbak jutottak el a sírig.
A történtekért viszont a temető elhárította a felelősséget. A pap nem az ő alkalmazottjuk, vele a hozzátartozó tárgyalt, intézzék el egymás közt az affért. Akkoriban működött egy álpap valahol. Megtanulta a liturgiát, szerzett miseruhát, s temetett. Ez a pap sajnos nem az a pap volt, pedig mennyivel szebb lenne így a történet!
A halottas kocsinak viszont a papot kell követni, így őt sem lehet elmarasztalni. A sofőr ugyan hátranézhetne, figyelhetné a tükörben az őt követő rokonságot, de ez a szűk temetői utakon nehezen megoldható. Kevesen tudják, hogy valamelyik rokon beülhet a sofőr mellé, s utasíthatja a megfelelő sebességtartásra. Igaz, ezt a temetőben nem is nagyon propagálják, s a gyászolók is inkább gyalogolnak.
Amikor a bácsi végső nyughelyére érkezett, a sírba tétel után, az akkorra már természetesen lezárt koporsóra tették a hangfogó paplant. Ennek az a feladata, hogy a ráhulló rögök zaját tompítsa, de teljesen nem tudja elnémítani. Ez valószínűleg félrecsúszhatott, mert a rögök dübörögtek rendesen a sírásók munkája nyomán.
A hozzátartozó ezt is nehezményezte, ezt is kegyeletsértőnek érezte. Az anyagi kár megtérítése ? tehát a temetési költség visszafizetése ? mellett azt is kérte a temetkezési intézettől, hogy kérjen elnézést a történtekért a gyászoló rokonságtól. Arra is szerette volna kötelezni őket a bíróság által, hogy ezt a bocsánatkérést több napilapunk hasábjain fizetett hirdetésként, illetve fizetett nyílt levélként tegyék meg.
A bíróság végül a kért összeg felét ? harmincötezer forintot ? ítélt meg a hozzátartozók javára. A nyílt levéllel, az újsághirdetéssel nem értett egyet, hiszen a hozzátartozók sem újsághirdetésben hívták a rokonságot a temetésre, s köszönetnyilvánítást sem jelentették meg a temetés után a lapok hasábjain. Ehelyett arra kötelezte a temetkezési vállalatot, hogy levélben kérjen elnézést a rokonoktól, s ebben ismerje el felelősségét a történtekért. Az összeg talán meg is érkezett már, s jut belőle a bocsánatkérő levél sokszorosítására is.
A kétszáz fős gyászoló rokonság részére elpostázni ennyi levelet, nem is kevés anyagi ráfordítás. Vagy lehet, hogy a felperes kétszáz levélre gondolt az ítélet kihirdetésekor, amit a temető fog megírni és elküldeni? Ennél még a nyílt levél a lapokban, vagy egy fizetett hirdetés is olcsóbb és kevésbé munkaigényes lett volna. Karácsonyi üdvözlőlap helyett senki sem ilyenre várt.
