ZETApress

hírportál

Félkezű lövő a példakép

Félkezű sportlövő a példaképe a magyar műkorcsolya reménységének. Bár hat éves kora óta korcsolyázik a 17 éves Tóth Ivett, aki tiszteli és szereti edzőjét, Sebestyén Júliát, 2004. Európa-bajnokát, mégis egy sportlövő a példaképe ? tudatta Dobor Dezső sajtófőnök.

A pozsonyi Műkorcsolya Eb-n 11. lett, most a márciusi debreceni Junior Világbajnokságon való indulásért harcol. Az egy lehetséges helyre vele együtt hárman pályáznak. A hétvégi bécsi verseny eldönti a kérdést. ? Édesapám fiatalon szeretett bele ebbe a sportágba, s úgy döntött, levisz a jégpályára ? mesélt a kezdetekről a jégtündér. A Sebestyén Korcsolya SE versenyzőjét az első sikerei sodorták bele a versenysportba és tartották később a jégen, szépen, fokozatosan tudatosult benne: neki ezzel kell foglalkoznia.

Fejlődése egyik legfontosabb lépcsőfokának azt tartotta, amikor megtanulta a dupla axelt. ? Az egy mérföldkő a komoly ugrások, a triplák felé ? ezzel az ugrással lehet felnőni: átlépni kiskorból a felnőtt korba. A dupla axelnak nagyjából egyszerre kell jönnie a két könnyebb triplával, a toe-looppal és a Salchowval ? fejtette ki Tóth Ivett, akinek a technikában edzője, Sebestyén Júlia különösen sokat tud segíteni, hiszen nemzetközi végzettséggel rendelkező technikai specialista. ? Ezért is tudja nagyon jól elmagyarázni, hogy mit, miért, és hogyan kell csinálni. Nagyon jól kijövünk egymással, a közös munka mindig meghozza gyümölcsét ? tette hozzá.

Igazi versenyhangulat és a nagyobb mezőny reményében Magyarország a 2013-20014-es szezonban negyedik nemzetként először csatlakozott a csehek, szlovákok és lengyelek közös országos bajnokságához, amelyen a magyar tehetség összetettben negyedik helyen zárt, országos szinten pedig nemzeti bajnokká koronázták a felnőttek között. Pedig 15 évesen el sem indulhatott volna, hiszen a nemzetközi versenyek felnőtt korhatára 16 év, ám a magyar szövetség kérésére ezt a pozsonyi megmérettetésen figyelmen kívül hagyták ? s mivel nem a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség égisze alá tartozott a verseny, megtehették. ? Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen minél hamarabb léphet valaki jégre a felnőttek között, annál több tapasztalatot szerez ? említette a még mindig bőven junior korú sportoló.

Tóth Ivett még két szezonban versenyez az utánpótlás korcsoportban, de már azzal is foglalkozik, hogyan lehetne még érettebb korcsolyázó. ? Ugrásokban, úgy érzem, nagyon erős vagyok, folyamatosan fejlődök, ehhez képest előadásmódban még kicsit le vagyok maradva. Idén igyekeztünk egy szintre hozni a kettőt, de még van min dolgozni ? mondta. Idén már a zeneválasztása is bátrabb, érettebb tánc: kűrjében a kedvenc része az, amikor megszólal a Zorró című film zenéje, egy tangó, és elindul a lépéssor.

A magyarok Csingilingje lélekben nem olyan törékeny, amennyire annak tűnik: bár edzőjére, Sebestyén Júliára felnéz, példaképe mégis Takács Károly sportlövő, aki 1938-ban egy hadgyakorlaton vesztette el lövő kezét, ennek ellenére 1948-ban majd 1952-ben is diadalmaskodott az ötkarikás játékokon. ? Felrobbant a kezében egy kézigránát, de utána megtanult bal kézzel lőni, úgy lett olimpiai bajnok. Ez a legnagyobb hatású példa számomra ? mesélt arról, hogy honnan merít motivációt az ifjú tehetség. Már a felnőttek között is versenyez, a 2015-ös Európa-bajnokságon ugyan még csak 33. volt, idén viszont már a 11. helyen végzett és felnőtt világbajnoki szintje is van erre a szezonra. A riválisaival nem foglalkozik, csak magára koncentrál. Ha ráesik a szakemberek választása, a hazai közönség méltán remélheti, hogy a junior világbajnokságon is remekül szerepel majd és előrébb lép a tavalyi 28. helyezéséről.

1 hozzászólás

  1. Eldőlt, hogy Tóth Ivett képviseli színeinket a junior műkorcsolya vb-n. Már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan a magyar csapat összetételét illetően a debreceni ISU junior műkorcsolya és jégtánc vb-n március 14-20-án. A hétvégi utolsó válogató versenyre ma utaznak Bécsbe a versenyzők. Kiderült, hogy Medgyesi Fruzsina, aki nemrég bronzéremmel érkezett haza a Lillehammer-i II. Téli Ifjúsági Olimpiáról, betegség és láz miatt, nem tudja vállalni az utazást és a versenyt, így egyértelműen Tóth Ivett, a pozsonyi felnőtt Európa-bajnokság 11. helyezettje lesz a junior világbajnokság női versenyének magyar résztvevője. A fiúknál továbbra is nyílt a párharc, fej fej mellett halad a két jelölt, mind Böröcz Máté, mind Maszljanko Alex egy-egy válogatót nyert eddig. A magyar csapat hat főből áll majd, a Wei Kimberly / Fourati Ilias és Marton Villő / Semko Danyil jégtáncos párok indulása már korábban eldőlt.